Újul(na) a Jáki úti temető

2014.06.04. 22:46

Lassan, de biztosan újul a szombathelyi Jáki úti temető. A szándék legalábbis megvan.

A júniusi nyárban Puskás Tivadar polgármesterrel tettünk egy sétát sírkertben.

Szombathely ismert helyeinek újbóli feltérképezését tűzte célul a város. A kezdeményezés következő állomása a Jáki úti központi temető volt szerda délután.

Jáki úti temető

Korábban hasonló „bejárás” már történet a Történelmi Témaparkban és a Szent Márton-templomnál is.

Ezek a helyek a nagyközönség számára ismertek, de a program lényege, hogy az információk mögé nézzük - mondta Szombathely polgármestere bevezetőül Nyugat-Dunántúl legnagyobb temetőjének főbejáratánál.

A „mi a helyzet most a temetővel?” téma köré felépített a tájékoztatón Puskás Tivadar segítsége Kiskós Ferenc, a Vas Megyei Temetkezési Kft. vezetője volt.

Jáki úti temető

A temető jogállását illetően még nem történetek változások - tudtuk meg.

Tavaly októberben a megyei önkormányzat tulajdonából a szombathelyi önkormányzat tulajdonába adták volna át a Megyei Temetkezési Kft.-t, akkor ennek az átfutását nagyjából fél évben határozták meg. Most, június elejére ez még mindig nem valósult meg. A jogi részletek a közeljövőben rendeződnek - mondta bizakodóan a polgármester.

Jáki úti temető

Na de nézzük a mérleg pozitív oldalát.

Valamelyest újdonság a bejáratnál található bemutatókert. Ez a nyugati parcellapélda egy lehetséges minta a szombathelyiek számára. Ott nem a kő, márvány, gránit síremlékeket kedvelik, hanem azt a sírt, amit be lehet ültetni örökzöldekkel, évelőkkel, virágokkal, az évszakokhoz illően.

Jáki úti temető

Kicsivel arrébb egy márvány és gránitlapos bemutatóhelyet hoztak létre. De a látogatók szemügyre vehetik az urnafal előtti új gyertyatartók és virágtartókat is. Bár ennek a fejlesztési és bővítési része még nem fejeződött be teljesen.

Jáki úti temető

Nem elhanyagolható tény, hogy modernizálni kellene a ravatalozó épületét is. A létesítmény műemlékjellegű épület, így korántsem egyszerű a rekonstruálása. Tervben van emellett a ravatalozó akadálymentesítése is.

A szándék mindenhol megvan, már csak a megvalósításra várunk.

A közeljövőben szeretnék, ha kialakulna egy szóróparcella, ahol a hamvakat szét lehet majd szórni. Igaz, Kiskós Ferenc szerint erre jelenleg Szombathelyen még nincsen igény, de az országban már több helyen is létesítettek szóróparcellát.

 

.