Hová tűnt Takács főhadnagy bajusza? - Szalagtűzés a Bolyaiban

2017.01.30. 11:09

Január végén ismét funkciót váltott a Bolyai gimnázium látványos metamorfózison átment tornacsarnoka – pelerinbe öltözött diákok vonultak a sebtében felépített színpadra, hogy osztályfőnökeiktől megkapják a jól ismert kék szalagot.

Hagyomány az intézményben, hogy a három osztály tanulóit az egyik végzős osztályfőnök köszönti. Rózsa Viktória tanárnő egy közös nagy vonatutazáshoz hasonlította az eltelt közös éveket, ahol a tanárok a kalauzolták a fiatalokat úticéljuk felé. Rendhagyó beszédének végén útravaló idézetként a Tankcsapda klasszikusa csendült fel.

Az osztályok műsorai sem nélkülözték az eredeti ötleteket. A tanárparódiák ismét taroltak, a közönség megtudhatta, miért lopták el az osztályfőnök (ismertebb nevén Takács főhadnagy) bajuszát, ki a tévedhetetlen, ki a humorzsák, és ki a galamblelkű tanár. Kiderült, hogy a magyar néptánc bármelyik ritmusra, akár a metálzenére is illeszthető, a tűzoltóruha sem akadály a formációs előadásra, s hogy az addig „kockának” vélt diák született rongylábkirály. A bolyaisokból nem hiányzott az önirónia sem, így lett a jövőkarikatúrákban a tervezett orvosi, mérnöki, pszichológusi pályákból cukrász, sírásó, vagy éppen gazdag feleség. A produkciók végére az osztályfőnökök homlokredőin kívül is minden kisimult – pontosan sikerültek a jelenetek, szépen szóltak a búcsúdalok, s szerencsére megkerült Takács főhadnagy úr emblematikus arcdísze is.

Galéria

.