teremtuccse.blogspot.hu / Szenkovits Péter. Képgalériával.
Testről és lélekről meg szellemről szól Ivanov drámája a szombathelyi Weöres Sándor Színházban. A két rendező, az immár Arany Medve-díjas /Berlin, Testről és lélekről/ Enyedi Ildikó (1955) és a Kossuth-díjas Lukáts Andor (1943 - Ivanov, WSSZ) ugyanarról beszél bizonyos síkokon: szégyenteljes tespedtségben punnyadunk.
Tétlenségben, semmittevésben, mozdulatlanságban.
Közöny. Henyélés. Tengés-lengés.
Ezért vagyunk mi itt és most e kozmosz-szegletben, tessék mondani?
Hogy hagyjunk – barom módjára – kilúgozni magunkból mindent, mi emberi?
Befőtt-létre születtünk?
Ugyan már!
A csütörtöki (március 2.) nyilvános főpróbán a WSSZ társulata megint – mint mindig - európai rangú előadással rukkolt ki, honi s egyben egyetemes létküzdelmeinkre fókuszál. Megdolgoztat bennünket, mert értünk született, él, akárcsak Enyedi Ildikó mozija. Inspirál, ösztönöz, fölszólít: vedd a kezedbe a sorsodat, győzd le önmagad, szövetkezz a jóval/jóra, és küldd (vissza) a pokolba a gonoszt!
Egy dolog a közeg/környezet, ami – mi ne tudnánk? – mocsaras. De miért is lenne törvényszerű, hogy bulvár-bambákként vezetett alattvalókként dagonyázzunk?
Frászt!
Ivanon (Anton Csehov /1860-1904/ első drámája: 1887, fordította: Spiró György, aki 1946-os születésű) vergődik, tépelődik, töpreng, és belefullad e pitiáner világba s önmagába. Azért teszi éppen most is, hogy okuljunk belőle.
Hányjuk-vessük meg végre saját és közös dolgainkat, ám mi ne merészeljünk elmenekülni innen, hanem álljunk a sarkunkra, pallérozzuk testünket, lelkünket, szellemünket. Keressünk szövetségeseket, mert igenis vannak, karnyújtásnyira tőlünk. Forgassuk fel fenekestül ezt az egész látszat-létet, mint/h/a-demokráciát, teremtsünk közös erővel élhető bolygót.
Bányai Kelemen Barna Ivanovja akkor a leghatásosabb – no, máskor sincs híján a kisugárzásnak! -, amikor hallgat. De hiszen nincsen új a nap alatt: a csend lét-termékenyítő állapot. Amiként a zene, a dal is. A nesztelenség miként a muzsika, közvetlen kapcsolatot képes teremteni ember és mindenható között. Az Ivanovban sincs ez másképpen. Bánfalvi Eszter (feleség, Anna Petrovna) csendjei is pontosan hallhatók. Hartai Petráé (Szásáé, a még romlatlan Szásenkáé) szintúgy. Endrődy Krisztián (az apja, Lebegyev) és Kenderes Csaba (Lvov, Anna orvosa) annyiféle /hang/színt is áraszt, hogy ezek utólag még inkább átitatnak bennünket. Bámulatos ötös színész-fogat! Mindahányukban mennyi, de mennyi tartalék van még!
És ezzel sincsenek egyedül: Kálmánchelyi Zoltán (Borkin, a „mindenes”, „agyturbóztató”), Szerémi Zoltán (Sabelszkij, a lecsúszott gróf) is mai figurákat tálal. Nagy Cili, Németh Judit, Fekete Linda, Kelemen Zoltán, Jámbor Nándor, Szabó Róbert Endre, Vass Szilárd is olyanokat - s úgy - mutat be, hogy beazonosíthatók a környezetünkben vegetálókkal. Khell Csörsz díszlettel, Pető Kata jelmezzel, Sényi Fanni dramaturgiával szolgál.
Amiként világszínvonalú Enyedi Ildikó Testről és lélekről szóló filmje, ugyanúgy klasszis Lukáts Andor Ivanov-rendezése. Mindkettejük méltán érdemes művész, amiként a WSSZ direktora, a Kossuth-díjas Jordán Tamás (1943) is az. Eddigi szégyenteljes tespedésünk felszámolói.
Hiszen nem befőtt-létre születtünk! Nemdebár?
Fotó: Weöres Sándor Színház/Mészáros Zsolt
Galéria
