Újabb lépést tervez Jordán-ügyben a V mint Vas Egyesület

2017.03.06. 09:15

Az egyesület hétfő délelőtt az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünknek.

 Szimpatizánsok Jordán Tamás, a Weöres Sándor Színház jelenlegi igazgatója mellett tüntetnek a szombathelyi városháza előtt 2017. március 2-án. A közgyűlés napirendjén szerepel a színház igazgatói pályázata. MTI Fotó: Büki László     

A V mint Vas Egyesület ezennel köszöni minden szombathelyi és nem szombathelyi polgárnak, hogy kiálltak Jordán Tamás mellett, és ígéri, hogy a jövőben sem hagyja cserben sem Jordán Tamást, sem a társulatot! A napokban jelezni fogjuk, hogy mivel tudunk tenni azért, hogy a városvezetés ne tudja véghezvinni tisztességtelen tervét.

Ami március 2-án történt, az Szombathely jelenkori történetének talán legnagyobb szégyene volt.

A városháza színháztermében lezajló színjátékkal a Fidesz és a Jobbik bebizonyította, hogy nekik semmi sem drága. Jordán Tamás érvényes pályázatát elutasítva lehetetlen helyzetbe hozták a Weöres Sándor Színházat, megalázták a társulatot, a várost. Semmibe vették a mértékadó szakmai szervezetek, intézmények, civil szervezetek és köztiszteletben álló művészek véleményét és a színházszerető közönség, a polgárok akaratát.

Hívásunkra nagyon sokan, talán több, mint ezren demonstráltak a városháza előtt. Több mint ezer aláírást gyűjtöttek össze civilek Jordán Tamás mellett, az aláíróíveket kisebb közjáték után sikerült átnyújtanunk a polgármesternek és a jegyző úrnak.

Csütörtökön a V, mint Vas és a közgyűlési ellenzék tükröt tartott a Fidesz többség elé és színvallásra kényszerítette Balassa Péter jobbikos képviselőt. A Fidesz képviselőinek egy része magába roskadva figyelte, ahogy társaik és vezetőik bugyuta, esetlen módon védik a védhetetlent. Érvek híján komédiába illő csúsztatásokkal, máskor tartalom nélküli mellébeszéléssel próbálják szétverni Szombathely ékét, a Weöres Sándor Színházat.

Ehhez asszisztált Balassa Péter, aki a mérleg nyelveként az igazság bajnokának szerepében próbált tetszelegni akkor, amikor mindkét oldalt kioktatva az erkölcsi piedesztálról kijelentette, hogy nem vesz részt a szavazásban, hanem feljelentést tesz Dér András pályázatának kiszivárogtatása ügyében. Döntését azzal próbálta megideologizálni, hogy a méltatlan eljárásban fontos, hogy kiderüljön az igazság. Azt már elfelejtette hozzátenni, hogy mit ért igazság alatt, miközben elvtelen húzásával a Fidesz szekértáborát erősítette annak érdekében, hogy Jordán Tamás kinevezését megakadályozhassák.

Március 2-től új időszámítás kezdődött.

Vissza fogjuk adni a városnak a demokráciába vetett hitet. Mert csütörtökön megmutattuk, hogy a közösségnek és az együttműködésnek mekkora az ereje. Még akkor is, ha ezt a csatát egyelőre elvesztettük.

Követeljük, hogy a következő színházigazgató pályázat kiírásakor garantálják a teljeskörű nyilvánosságot, és az elbíráláskor vegyék figyelembe a szakmai és társadalmi közakaratot!

.