A helyi rádiók bíznak a Médiatanácsban

2010.10.19. 19:27

A Helyi Rádiók Országos Egyesülete (HEROE) bízik abban, hogy az újonnan alakult Médiatanács döntéseivel gyorsan megszűnik az iparágat hónapok óta körülvevő jogbizonytalanság.

A legnagyobb hazai rádiós szakmai szervezet MTI-hez eljuttatott keddi közleménye úgy fogalmaz: a közeljövőben közel hetven hazai rádióállomás műsorszolgáltatási szerződése jár le.

A HEROE közleménye kiemeli: jelenleg megközelítőleg 250 rádióállomás működik az országban, ezek közül 150 helyi vagy regionális adó. A több mint 15 éves magyarországi helyi rádiózás közel 1500 család számára jelent megélhetést - írják a dokumentumban.

Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke múlt héten, a Médiatanács megalakulásának napján az MTI kérdésére azt mondta: a hatóság előtt álló, az ORTT-től megörökölt ügyek sorában ott van a lejáró és újonnan megpályázható műsorszórási frekvenciák kérdése is. A műsorszolgáltatók részére kiírt pályázatok közül számos áll lezárás előtti döntésre várva - tette hozzá.

A helyi rádiókat tömörítő szervezet keddi közleménye úgy folytatja: a legfrissebb iparági kutatások szerint az emberek barátként tekintenek a rádióra, szívesen informálódnak rajta keresztül. A hallgatók 41 százaléka gondolja úgy, hogy a rádió szórakoztat, és majdnem ugyanennyi megkérdezett szerint a helyi rádiókban olyan információkat kap, amelyekről szívesen beszélget a barátaival.

A magyarok 60 százaléka gyakran tájékozódik helyi, városi témákról, csupán öt százalékukat nem érdeklik a lokális tartalmak. A legkeresettebb témák a helyi közlekedés, kulturális események és a sport, ezekről a helyi rádiók számolnak be a leggyorsabban - írták.

A HEROE 1996-ban alakult a hazai helyi rádiók 90 százalékának részvételével. Az egyesület szakmai érdekvédelmi és érdek-képviseleti társadalmi szervezet.
 

.