"Szombathelynek újjáélesztésre van szüksége" - mondja a mentő-főorvos.
Puskás Tivadar mentő-főorvost, a város 1-es számú választókerületének kereszténydemokrata országgyűlési képviselőjét javasolja a Fidesz-KDNP, a Fidelitas és a Pro Savaria Egyesület Szombathely következő polgármesterének - jelentették be a jelölő szervezetek közös sajtótájékoztatóján vasárnap.
A Fidesz szombathelyi szervezetének jelöltállító taggyűlése után Hende Csaba honvédelmi miniszter, Szombathely 2-es számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője jelentette be, hogy közös jelöltjük Puskás Tivadar.
A főorvos szavai szerint Szombathelynek "újraélesztésre" van szüksége, erre a feladatra vállalkozott "megilletődve, de tettre készen".
Azt szeretnénk, hogy biztonságos legyen ez a város, hogy munkahelyek legyenek benne, utak vezessenek ide "földön és égen", azt szeretnénk, hogy az adósságállományt amely az utóbbi néhány esztendőben, majd egy évtizedben ötszörösére nőtt, valahogyan lefaragjuk - mondta.
Szeretnénk egy szolgáltató várost, ahol ha az ember bemegy a hivatalba, a mostaninál sokkal könnyebben el tudja majd intézni hivatalos ügyeit, szeretnénk, hogy Szombathely ismét régi fényében tündököljön, és ismét méltóvá váljon arra, hogy a "Nyugat királynője" címmel illessék - fűzte hozzá.
Puskás Tivadar bejelentette azt is: továbbra sem kíván egészen megválni korábbi hivatásától és mint azt az OMSZ Nyugat-dunántúli Regionális Mentőszervezetének vezetőjeként, országgyűlési képviselőként eddig is tette, havonta legalább néhány órában "vonulós szolgálatot" kíván ellátni.
Az országgyűlésben második ciklusát töltő kereszténydemokrata politikus a 2010-es országgyűlési képviselőválasztáson az 1-e számú választókerületben Ipkovich György jelenlegi szocialista polgármester politikai ellenfeleként szerzett mandátumot, a szavazatok 57,2 százalékát begyűjtve, míg riválisa a voksok 27,78 százalékát kapta, s így ő végül a megyei listán jutott be a parlamentbe.
A sajtótájékozatón részt vett Prugberger Emil, a Pro Savaria Egyesület elnöke, illetve Molnár Miklós, az egyesület frakcióvezetője, a Fidesz négy évvel korábbi polgármester-jelöltje is.
Prugberger elmondta: a Pro Savaria "teljes mellszélességgel" támogatja Puskás jelölését.
Önéletrajz
1952. augusztus 16-án pedagógus családban születtem. Feleségem, Dr. Mikó Katalin háziorvos, szakfelügyelő főorvos. Gyermekeink : Judit gyógytornász, Péter orvos-közgazdász . 1977-ben általános orvosi diplomát, majd 3 szakorvosi képesítést szereztem Budapesten . 1976-tól az Országos Mentőszolgálatnál dolgozom. 1982-ben kerültem Szombathelyre. Szüleim Vas megyéből, Pinkamindszentről származnak, így „hazatelepültünk”. Kivonuló mentőorvos, megyei főorvos, majd 2005-től a Nyugat-Dunántúli Régió vezetője lettem. Vezetői megbízásomat 2006 . május 15-én visszavonták. (2006 áprilisában a Fidesz - KDNP országgyűlési képviselője lettem.) A jogszerűtlenség miatt munkaügyi pert indítottam , amit megnyertem. Visszahelyeztek eredeti állásomba. Az ítélet indoklásában "...a politika i vélemény miatti hátrányos megkülönböztetést is megállapító jogellenesség .. . " is szerepelt. A Nyugat-Dunántúli régióban 10 új mentőállomást avattunk, közülük 6-ot Vas megyében . 1996 óta Körmenden, 2003 óta Szombathelyen is a ment ők működtetik a háziorvosi ügyeletet. Szakmai társaságok tagja, a Magyar Oxyologiai Társaságnak vezet őségi tagja vagyok. 1994-től 17 országos szakmai konferenciát rendeztünk munkatársaimmal Vas megyében. Hét könyv, 85 közlemény, 205 előadás szerzőjeként szerepeltem 2009-ig. Oktatóként a Pécsi Tudományegyetem főiskola docense vagyok. A Vas Megyei Mentésügyi Alapítvány Kuratóriumának, a Magyar Orvosi Kamara Vezetőségének a tagja vagyok, a Vas Megyei Vöröskereszt elnökévé is megválasztottak. Több szakmai kitüntetést kaptam, 2005-ben Vas megyében az „Év embere” voltam . 2006-tól a KDNP frakció tagjaként 401 alkalommal szólaltam fel a Parlamentben, ezzel a ciklus 5 . legtöbbször szóló képviselője voltam . Dr. Puskás Tivadar Forrás: Parlament.hu |