Hol lehet igénybe venni a támogatott nyelvi és számítástechikai képzéseket?

2013.01.22. 14:45

Minimális önrésszel lehet nyelvet és informatikát tanulni. Egyelőre még pénz is van rá.

Újabb 17 képző intézmény 317 tanfolyamával bővül az uniós támogatású nyelvi és informatikai képzések kínálata keddtől - jelentette be Hidas János, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

    Hidas János elmondta: a most megjelenő új képzésekkel együtt már csaknem tízezer ember számára nyílik lehetőség a tanulásra.

    A hivatal eddig 109 képzőintézménnyel kötött együttműködési megállapodást, így februárban újabb képzéseket írnak ki, amelyek szintén elérhetők lesznek a Tudásod a jövőd! projekt honlapján. A 109 intézmény közül 71 vidéki.

    Az idegen nyelvi és informatikai kompetenciák fejlesztése elnevezésű uniós felnőttképzési programra január 22-éig 123 ezren regisztráltak, de ez az előzetes érdeklődést jelzi - közölte a KIH elnöke. Eddig 4039 jelentkezővel kötöttek támogatási szerződést. Mivel a program során az összesen 12,5 milliárd forintos keretből körülbelül 100 ezer ember képzését tervezik, így 2014 augusztusáig még sok lehetőség van - hívta fel a figyelmet Hidas János.

    Ismertette azt is, hogy a három szakaszból álló program első részében, idén július végéig 2,8 milliárd forint támogatási lehetőség áll rendelkezésre, ebből több mint 2 milliárd még nincs lekötve.

    Magyarországon korábban még nem volt példa ilyen jelentőségű felnőttképzési programra - hangsúlyozta a hivatal elnöke. A jelentkezők fejenként maximum bruttó 90 ezer forintos támogatás felhasználására jogosultak.

A hátrányos helyzetű kistérségekben élőknek csak 2 százalékos, a többieknek 5 százalékos önrészt kell befizetniük. A program a legszegényebb környezetben élők mellett kiemelten kezeli a munkanélkülieket, a kismamákat és a 45 év felettieket is.

    Hidas János kiemelte: a tavaly decemberben, a program indulásakor 360 képzést írtak ki, a most megjelenőkkel együtt már 677-et, és a lista tovább bővül majd. A képzőintézmények köre nincs behatárolva, bármelyik jelentkezhet, ha megfelel a vonatkozó uniós, illetve a hazai jogszabályoknak.

Együttműködési megállapodással rendelkező képző intézmények (2013. január):

    "Győri Oxford" Nyelviskola és Idegennyelvi Könyvesbolt Bt.
    A Mindennapi Kultúráért Egyesület
    ACTA DIURNA 2005 Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
    Agenda Projektház Oktatási, Tanácsadó és Projektmenedzsment Korlátolt Felelősségű Társaság
    Akadémia Nyelviskola Oktatási és Szolgáltató Kft
    Albacomp RI Rendszerintegrációs Korlátolt Felelősségű Társaság
    Alba-Pro Nyelvstúdió Oktatási és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
    Anderzol Regionális Oktatásszervező Kereskedelmi és Vállalkozási Betéti Társaság
    Antener Oktatásszervező Korlátolt Felelősségű Társaság
    Bábel Nyelvcentrum Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
    Barhács és Társa Szervezési, Oktatási és Szolgáltató Kft.
    Belügyminisztérium Nemzetközi Oktatási Központ
    Beregi Alapítványi Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola
    BIG BEN NYELVISKOLA KFT
    Bonus Nyelviskola Oktatási, Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság
    Business West Korlátolt Felelősségű Társaság
    Colingo Oktató és Szolgáltató Kft.
    CONTROLLTraining Továbbképző Központ Kft.
    Der Die Das Nyelviskola és Könyvkiadó Egyéni Cég
    Deutsch-Haus nyelvoktató, kiadó és szolgáltató betléti társaság
    DFT-Hungária Oktatási, Könyvkiadó, Tanácsadó és Kommunikációs Ügynökség Korlátolt Felelősségű Társas
    Dover Nyelvi Centrum Oktatási és Szolgáltató Kft.
    Dr. Berényi és Társai Egészségügyi, Szolgáltató és Tanácsadó Betéti Társaság
    Eruditio Oktatási Szolgáltató Zártkörüen Működő Részvénytársaság
    Észak-zalai TISZK Szakképzés-szervezési Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
    Európai Nyelvek Stúdiója Kft.
    Euroteam Stúdió Nyelvoktató Bt.
    FEPIH Felnőttképzési, Pedagógiai és Humán Szolgáltató Kft.
    FLK-PAKS Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Korlátolt Felelősségű Társaság
    Four Skills Nyelviskola Kft.
    Fürkész Holding Humánerőforrás- és Vállalkozásfejlesztési Korlátolt Felelősségű Társaság
    Galambos-Lindenfeld Nyelvstúdió Oktatási és Szolgáltató Kft.
    Globe-All Gate Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
    Helikon Stúdió Szolgáltató és Kereskedelmi Betéti Társaság
    Helping Hands 2000 Szolgáltató és Oktató Betéti Társaság
    International House Language School Kulturális és Szolgáltató Kft.
    INTERNATIONAL LANGUAGE SCHOOL Nyelviskola & Szolgáltatóház Korlátolt Felelősségű Társaság
    Jakab Oktatási és Szakképzési Kft.
    KARAKTER Számítástechnikai, Elektronikai Kft.
    Károly Róbert Főiskola
    Katedra Nyelviskola Kft.
    KONJUNKTIV Nyelvoktató Korlátolt Felelősségű Társaság
    Korona Nyelvoktatási és Szolgáltató Betéti társaság
    Langwest Nyelvi Központ Kft.
    Laslie & Lausland Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
    Learning Innovation Korlátolt Felelősségű Társaság
    LEM-TRÉNER Oktatási Szolgáltató Kft.
    Linea Group Nyelviskola és Oktatási Bt.
    Ling-Bau Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
    London Style Nyelviskola Oktató, Tolmácsoló, Fordító és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
    M.I.Talentum Nyelvoktató, Tolmács, Fordító és Szolgáltató Betéti Társaság
    Magiszter Nyelviskola Kft
    Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja
    Manhattan Stúdió Kereskedelmi, Oktatási és Szolgáltató Kft
    MATRIX CBS Korlátolt Felelősségű Társaság
    Mátrix Szakképző Iskola
    Merces Kft.
    MICSKI STUDENT 2004 Kft
    Mondo Szolgáltató és Kereskedelmi BT.
    New York Nyelviskola Képzési és Vizsgacentrum Korlátolt Felelősségű Társaság
    NIFE Oktatási és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
    Nomina 3P Oktatásszervező és Szolgáltató Zrt.
    Novoschool Nyelvi, Gazdasági Továbbképző és Vizsgacentrum Kft.
    Nyelvtanoda Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
    OK-TAT-60 Oktatást Szervező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
    OXFORD International Nyelviskola Kft.
    Oxford School 98 Nyelviskola Korlátolt Felelősségű Társaság
    PENTA UNIÓ Oktatási Centrum Zártkörűen Működő Részvénytársaság
    Profi Profil Nyelvstúdió KFT
    PROMPT-G Számítástechnikai Oktatóközpont Kft.
    Rektor Oktatóközpont Oktatási és Vállalkozásfejlesztési Kft.
    Relaxa Nyelvi Centrum Korlátolt Felelősségű Társaság
    Ringroup Oktató Korlátolt Felelősségű Társaság
    Shetland U.K. Nyelviskola Oktató és Szolgáltató Kft.
    Simon Andrea e.v.
    Sirius Informatikai és Gazdasági Szakközépiskola
    Smart Nyelviskola Kft.
    Sokmegoldás.hu Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
    SÓSTÓ PLUSZ Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
    Soter-Line Oktatási, Továbbképző és Szolgáltató Kft.
    Sprint-L Oktatási Betéti Társaság
    Studio Italia Magyar-Olasz Szolgáltató Kft.
    SULISZERVIZ Oktatási és Szakértői Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság
    Számalk Oktatási és Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
    SZÁM-PONT Számítástechnikai Szolgáltató és Oktató Központ Kft.
    Szénássy-Unió Szolgáltató és Kereskedelmi Bt.
    SZÉV Oktatási és Szolgáltató Kft.
    Szituációs Nyelviskola Korlátolt Felelősségű Társaság
    SZTÁV Felnőttképző zRt.
    T.C.S. Stúdió Korlátolt Felelősségű Társaság
    TOP Tanoda Oktató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
    Totál Tréning Oktatási Korlátolt Felelősségű Társaság
    Tudás-Tár Képző Központ Kft.
    Tudomány Nyelviskola Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
    UW-Team Oktató, Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
    Win Investor Vállalkozásfejlesztési Zrt.
    Zenit Lingua Nyelviskola Kft

További részletek a projekt honlapján

.