A hét első felében egy esemény, vagy hír miatt felértékelődik benned a szeretet és a valakihez való tartozás érzése. Mindez szinte hullámszerűen indítja el benned a romantika iránti igényt és a gondolataidban szinte állandóan jelen lesz a vágy, hogy minél több időt tölts el azzal, aki most a legközelebb áll hozzád.
A hét második felében ébernek és nagyon körültekintőnek kell lenned, mivel könnyen áldozatul eshetsz egy megtévesztésnek. Ezekben a napokban légy kifejezetten gyanakvó, ha olyan információt hallasz, melyeket könnyű elhinni, hiszen túlságosan egyszerűnek tűnő megoldást, vagy magyarázatot kínál egy valójában igen bonyolult problémára. >>> Itt az október havi horoszkóp
A hét első időszakában képes leszel minden erődet beleadni egy feladatba, ha szükséges, de közben folyamatosan kontroll alatt is kell tartanod önmagadat, mert most hajlamos lehetsz a túlzásokra, vagy arra, hogy átess a lelkesedés miatt a ló túloldalára. Légy türelmes, különösen, ha eredményt, elismerést vársz most valamiért. Eljön az is, de még nem most.
A hét második felében szinte leküzdhetetlen kényszert érezhetsz arra, hogy a környezeteden változtass valamit. Mindez talán csak egy nagyobb takarítás, vagy a tárgyak átrendezése lesz, de arra is van esély, hogy most gondolsz egy nagyot és megvalósítod egy régi tervedet. Az is lehetséges, hogy mindez a magánéletedben is megtörténik, aminek nem biztos, hogy mindenki örülni fog. >>> Itt az október havi horoszkóp