A hét első felében egy szerencsés fordulat új lehetőséget hoz az életedbe, melyet jó szándékkal, segítőkészen kell kihasználnod és akkor a siker megsokszorozódik majd számodra. Most egy esemény, kedvező pénzügyi fordulatot hozhat, amely előbbre hozhatja egy terved megvalósítását, vagy arra ad lehetőséget, hogy az eddigieknél akár nagyobbat, merészebbet is gondolj.
A hét második felében valaki értékelni fogja egy olyan tulajdonságodat, melyről eddig te talán azt tartottad, hogy inkább titkolni való dolog. Ne feledd azonban, hogy a szeretet olyasmit is megszépít, amelyről talán egy kívülálló egészen mást gondol. Becsüld meg azt az embert magad körül, aki mindent szeret benned, még azt is, amit te magad annyira nem. >>> Itt az augusztus havi horoszkóp
A hét első fele az időzítésről szól számodra, melyben nagy segítségedre lehetnek a megérzéseid. Foglalkozz most bármivel, szinte ösztönösen ráérzel majd a helyes lépésekre és attól sem kell félned, ha hirtelen át kell szervezned néhány programodat. Ezekben a napokban számolnod kell némi veszteséggel is, amire lélekben érdemes felkészülnöd.
A hét második felében olyan helyzet állhat elő, amelyben extra felelősséget kell vállalnod ahhoz, hogy egy helyzet az igényeid szerint alakuljon. Ha úgy érzed, hogy mindez még belefér számodra, akkor tedd meg, de légy óvatos. Egy most könnyen kimondott igen később még fejfájást okozhat, ha a dolgok mégsem alakulnak elég jól. >>> Itt az augusztus havi horoszkóp