Ha kellő alkotóerővel és tenni akarással állsz hozzá a dolgaidhoz, akkor most egy nagyobb változást is generálhatsz magad körül, de ehhez arra is szükség lehet, hogy a környezetedben meggyőzz egy kulcsembert arról, hogy támogasson a törekvéseidben. Mindehhez viszont ma igyekezned kell felkeltened az illető figyelmét.
Ma egy kicsit érzékenyebb lehetsz a szokásosnál, ami azt eredményezheti, hogy még a legapróbb bosszúságra is erőteljesebben reagálsz. Pedig meg kellene birkóznod ezekkel a helyzetekkel, mert azért előfordulhat akár sok apró kellemetlenség és ráadásul mindezek sorban egymás után jöhetnek. Nyugalom, mély levegő és mosoly! Ez legyen a vezérgondolatod ma!
Ma, bármennyire is úgy gondolod egy ügyben, hogy az igazság a te oldaladon van, kénytelen leszel figyelembe venni egy másik álláspontot is, hacsak nem akarod ádáz küzdelemmel tölteni a napot. Legyen ma a barátod az önuralom és a hallgatás, ahelyett, hogy teljesen feleslegesen elkezdenél érvelni ott, ahol szinte biztosan süket fülekre találsz.