A hét első felében egy esemény, vagy hír okán elsősorban a családodra kell összpontosítanod. Ezekben a napokban sokkal érzékenyebb és talán sebezhetőbb leszel a szokásosnál, de talán jó időzítéssel most olyasmiről is nyíltan beszélhetsz a szeretteidnek, amit eddig mélyen magadban tartottál.
A hét második felében szükséged lesz a jó szervezőkészségedre, mivel egy esemény jelentősen átrendezheti a megszokott napirendedet. Valaki, aki az életedben jelentős szerepet tölt be, most valami fontosan közölhet veled, olyasmit, amely sok mindent megváltoztathat arról, amit a világról eddig gondoltál. >>> Itt a többi horoszkópod is
A hét elején könnyen, gyorsan és zökkenőmentesen mehet az életedben bekövetkező változásokra való átállás. Lehet, hogy néhány dolog félbe marad, ezekre vissza tudsz térni később, de most számodra is az a fontos, hogy mielőbb tisztuljon a nagy kép. Ha kell, most ne félj akár egy kis kockázatot sem vállalni, bátraké a szerencse!
A hét második felére kitartásodnak és szorgalmadnak hála összerendeződnek körülötted a dolgok és gondolni tudsz végre egy kicsit a pihenésre, szórakozásra is. Egy utazás, kirándulás és persze egy kis romantika szépen helyre tudja tenni benned a dolgokat és felkészít arra, hogy beindítsd a hamarosan induló következő fokozatot is. >>> Itt a többi horoszkópod is