Időutazás Szombathelyen

2015.03.14. 23:06

Városismereti sétán jártunk

Csak néhány ember várakozott – talán a borús idő miatt – ma délután négy órakor Szombathelyen a Fő tér szökőkútjánál, hogy részt vegyen az 1848-as emlékeket érintő városismereti sétán, amelyet Feiszt György főlevéltáros vezetett.

A Fő térről utunk a Széchenyi István utcán át a Berzsenyi Dániel térre vezetett.

Mint azt megtudtuk: Szombathely egy olyan város, ahol megtörténhetett az, hogy a Széchenyi téren állították fel (ma Berzsenyi Dániel tér) annak idején a Berzsenyi-szobrot. A Március 15. téren volt a Lenin-szobor, Petőfi Sándor szobra pedig még most is az Ady téren található.

Tovább sétáltunk a Hollán Ernő utcába, ahol a Smidt Múzeum falán megtekintettük Laky Demeter és Sebesy Kálmán emléktábláját, akik a városban éltek és tanítottak. A szabadságharc bukása után mindkettejüket várfogságra ítélték. 

Jártunk Hollán Ernő volt honvédtiszt és hadmérnök szülőházánál is.

Városi legenda – ezért 48 méter magas az evangélikus templom tornya

Ezt követően a Hefele Menyhért utcából megszemléltük az evangélikus templom tornyát, ugyanis ez Hübner János építkezési vállakozó közbenjárásával készült el, akit minden cselekedetében az 1848-as eszmék irányítottak. Amikor az evangélikus hitközösség templomot szeretett volna építeni Szombathelyen, akkor a vállakozó felajánlotta segítségét – az evangélikus vallású – Kossuth Lajos iránti tisztelete jeléül. A támogatáshoz azonban egy kikötés is társult, miszerint a toronynak 48 méter magasnak kell lennie.  

   

Majd Batthyány Lajos '48-as téren található mellszobrát tekintettük meg. 

A séta során megnéztük Horváth Boldizsár, Szombathely híres politikusának szülőházát is.

Utunk ezt követően a Szent Márton temetőbe vezetett, ahol ellátogattunk Hübner János '48-as nemzetőr, építkezési vállalkozó mauzóleumához.

Végül Medgyesi Somogyi Ignác – a szabadságharc idején honvédhadnagy, később Vas megye főlevéltárnoka – sírjánál ért véget az „időutazás”.

.