„Veszélyben a magyar gazdaság” – harsogja a Népszava mai vezércikke, véletlenül összhangban Mesterházy Attila MSZP-pártvezér véleményével, aki „felszólította Orbán Viktor kormányfőt, hogy ne veszélyeztesse Magyarország pénzügyi stabilitását”.
„Veszélyben a magyar gazdaság” – harsogja a Népszava mai vezércikke, véletlenül összhangban Mesterházy Attila MSZP-pártvezér véleményével, aki „felszólította Orbán Viktor kormányfőt, hogy ne veszélyeztesse Magyarország pénzügyi stabilitását”.
Hogy valójában ki veszélyeztette Magyarország pénzügyi stabilitását, arról persze el lehetne mélázni, de ne mutogassunk állandóan visszafelé, mert már magunk is unjuk.
Izgalmasabb kérdés, hogy akkor most hogyan is állunk ezzel az IMF-fel.
Mint ahogy a legtöbb dologban, ebben is nehezen tudunk cizelláltan gondolkozni. Ilyen nehezen cizelláló nép a magyar.
Van egyrészt egy csoport, ezek szerint ide tartozik Mesterházy Attila és baráti köre – akik úgy vélik, hogy az IMF a nagy tekintélyű, szigorú de igazságos osztályfőnök, akinek szeretete a pénzében manifesztálódik, és akár ad, akár nem ad, annak az az oka, hogy jót akar nekünk, szeret bennünket, és nekünk, az ostoba, a tudatlanság hálójában belegabalyodott nebulóknak nem az a dolgunk, hogy vitatkozzunk, ellentmondjunk és felbőszítsük a bölcs ofőt, hanem hogy meghallgassuk, jegyzeteljünk, felmondjuk a leckét, majd úgy cselekedjünk, ahogy az iránymutatás szól.
Mert akkor valamiért jó lesz, szeretni fognak bennünket, megsimogatják okos kis fejünket.
Mások meg éppen úgy vélik, az IMF delegációjának tagjai a kénköves ördög földi helytartói, akik napi 24 órán keresztül azon ügyködnek, hogy hőn szeretett hazánkat a romlásba taszítsák.
Azért, mert nem szeretnek bennünket. Pikkelnek ránk, hogy a rossz tanuló szavaival éljünk.
Holott a valóság valószínűleg ennél egyszerűbb és bonyolultabb.
Az IMF-es srácok nyilván a maguk ügyét hajtják, aminek vagy létezik közös nevezője az adott ország érdekeivel, vagy nem. Valószínűleg mindkettőre van raklapnyi példa.
Hogy egy adott kormány képviselői kinek az ügyét hajtják, az megint kellemes kérdés, lehetne rajta mélázni.
Maradva az aktuális példánál, egyelőre talán lehet reménykedni benne, hogy a Fidesz-srácok nem azért mondanak nemet az IMF-srácoknak, mert az elvakult, kurucos, ősi, jól ismert önsorsrontó magyar dac dolgozik bennük, és mindenáron szívatni akarják a távolról érkezett, jólfésült ficsúrokat, hanem ennél van nyomósabb okuk is.
Igazán okosak persze nem akkor leszünk, ha elolvassuk a jól körülhatárolt érdekek melletti jajveszékeléseket vagy a zsigeri örömujjongást, hanem ha ott lettünk volna, amikor az ajtók becsukódása után magukra maradt az IMF és a kormány delegációja, vettek egy mély levegőt, majd pár mondatban értékelték egymás között, hogy akkor most mi a túró van.
Egyébként mi lenne?