Népdaléneklési verseny a Premontreiben

2016.03.13. 09:15

A Premontrei gimnázium diáksága immár negyedik éve népdaléneklési versennyel emlékezik meg 1848. március 15-éről. A történelmi múlt hősei előtt való tisztelgés és a népi hagyomány összekapcsolása egy iskolai verseny keretein belül azt az üzenetet közvetíti, hogy a közösség, az ifjúság és a nemzeti értékek együttesen olyan erőt képviselnek, amely mindannyiunk jövőjét kedvező irányba terelheti.

A program ötletgazdája és mindenkori szervezője, Papp Péter 2012-ben rendezte meg az első népdaléneklési versenyt a népi és történelmi hagyomány ápolásának, valamint egy iskolai hagyomány megteremtésének szándékával.

Idén a Premontrei gimnázium közösségének mintegy kétharmada vállalkozott a megmérettetésre, amely során a zsűri (Pulay Teréz és Szakály Szilvia tanárnők) az ének tisztasága mellett a színpadi megjelenést, a népviseletet, a hangszeres kíséretet és a táncot is pontozta. Az elődöntőn részt vevő 11 osztály közül 6 jutott tovább a március 9-i döntőbe, amelyen végül a 10. évfolyam bizonyult a legjobbnak:

az első helyezést a 10.A, a másodikat 10.D, a harmadikat pedig a 10.C osztály szerezte meg.

A bemutatókat a zsűri tagjainak értékelő-összegző szavai követték: beszédében Pulay Teréz ének-zene szakos tanárnő arra hívta fel a figyelmet, hogy a népdalok egész emberi sorsunk összegzői, Szakály Szilvia tanárnő pedig – az alkalomhoz méltó módon – 12 pontban foglalta össze azokat az örömre és büszkeségre egyaránt okot adó értékeket, amelyeket ezek a versengéssel, énekléssel, emlékezéssel eltöltött és együtt megélt órák hordoznak. A közösségépítés a verseny után is folytatódott – a részvételért kapott csokoládé és a díjazottaknak járó torta elfogyasztásával. 

Szakály Szilvia, tanár

Galéria

.