Ittasan vezetett, majd pénzt ajánlott a rendőröknek

2013.07.13. 08:30

Halmozta a „jót”: túllépte a sebességet, rendőri jelzésre, nem állt meg, üldözték, ittasan vezetett majd pénzt ajánlott.

Halmozta a „jót”: túllépte a sebességet, rendőri jelzésre nem állt meg, üldözték, ittasan vezetett majd pénzt ajánlott.

A járőrök 2013. július 12-én 2 óra 4 perckor Balatonalmádi külterületén figyeltek fel egy, a megengedett sebességhatárt jóval meghaladó sebességgel Balatonfüred irányából a 71. számú főúton Balatonfűzfő irányába haladó személygépkocsira.

A gépjármű vezetője a rendőrök jelzésére nem állt meg – a rendőrök utána eredtek.
Balatonfűzfőn egy másik járőr is megkísérelte megállítani a járművet, azonban a járművezető azt a rendőrjárőrt is kikerülte, majd letért a 72. számú főútra.

A jármű ezek után még közel 200 méter tett meg úgy, hogy két rendőrautó is követte, majd hirtelen fékezett, és az úttest szélére lehúzódva megállt.

A rendőrök a gépkocsit vezető Z. Zsolt 39 éves budapesti lakossal megfújatták az alkoholszondát.

Z. Zsolt az intézkedő rendőröknek nem kevés készpénzt ajánlott fel. Hiába.

A férfival szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, valamint a közúti közlekedés szabályainak kisebb fokú megsértése és járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértések elkövetése miatt eljárást indított a Balatonalmádi Rendőrkapitányság.

Hivatali vesztegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt pedig – őrizetbe vétele mellett – feljelentették a Veszprémi Nyomozó Ügyészségen.

Forrás: police.hu

.