Nem létező menekülttábor ellen demonstrált Szentgotthárdon a Jobbik

2015.10.06. 20:37

A tábor felszámolását követelték.

A Szentgotthárd határában létesített "menekülttábor" felszámolását, a sátrak mielőbbi lebontását követelték annak a tiltakozó demonstrációnak a résztvevői, amelyet a Jobbik szervezett kedden a Rába-parti városban, százötven méternyire az éppen üresen álló regisztrációs ponttól.

A demonstráción megjelent a Jobbik több helyi és országos politikusa és mintegy húsz emberből, az ellenzéki párt helyi aktivistáiból, szimpatizánsaiból álló csoport, akik "Minek a kerítés ha nyitott kapuk vannak rajta?", "A Fidesz nem tudja megvédeni az országot", "Zárt kapukat!" feliratú táblákat tartottak a kezükben.

Bana Tibor, a Jobbik Vas megyei országgyűlési képviselője hangsúlyozta: Szentgotthárdon és Körmenden sem kérnek a bevándorlókból, sem az olyan regisztrációs pontokból, amelyek építéséről nem tájékoztatták előre a lakosságot. Szerinte ezek létesítéséről mindenütt helyi népszavazáson kellett volna dönteni.

Sátor a migránsok számára kialakított ideiglenes gyűjtőponton a szentgotthárdi ipari parkban 2015. szeptember 12-én. Most sem használtabbak a fekhelyek. Fotó: Varga György

Rig Lajos országgyűlési képviselő a migráció közegészségügyi, járványügyi veszélyeire hívta fel a figyelmet, elégtelennek nevezve azt a szűrést, amit eddig a Magyarországon áthaladt bevándorlók töredékén végeztek el. Véleménye szerint valamennyi, az ország területére lépő migránst szűrni kellene, de ehhez jelenleg a magyar egészségügynek nincs kapacitása és az Európai Unió sem nyújt semmiféle támogatást.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője arról beszélt, hogy az illegális bevándorlás kezelésében nincs jó megoldás, csak rossz és a katasztrofális megoldás között lehet választani, de az, ami jelenleg Európában zajlik, hogy ellenőrizetlenül engednek be mindenkit, katasztrofális. Szerinte Magyarországnak létérdeke, hogy védekezzen az illegális migráció ellen.

A katasztrófavédelem munkatársai ágybetéteket pakolnak a migránsok számára kialakított ideiglenes gyűjtőpont sátraihoz a szentgotthárdi ipari parkban 2015. szeptember 12-én. Fotó: Varga György (MTI)

A demonstráció valamennyi szónoka egyetértett abban, hogy ha Ausztria és Németország lezárja a határait, vagy Magyarországnak az uniós kvótarendszer szerint menekülteket kell befogadnia, elsőször a már meglévő, vagy ezután létesítendő regisztrációs pontokat fogják használni, ami ellen a Jobbik továbbra is tiltakozik.

Minden olyan fellépés, amely akadályozza, gyengíti az illegális migrációval szembeni határozott fellépést, árt Magyarországnak - jelentette ki a minap V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, a térség országgyűlési képviselőjeként tartott sajtótájékoztatóján Körmenden.

V. Német Zsolt a sajtótájékoztatón egyértelműsítette: sem Körmenden, sem Szentgotthárdon nem létesült menekülttábor, átmeneti jellegű regisztrációs pontok működnek. Szavai szerint ezek a későbbiekben sem válhatnak nagyobb létszámú menekült csoportok ellátására szolgáló befogadó állomásokká, az infrastruktúra szerinte arra nem alkalmas és nem is tehető alkalmassá.

A kormánypárti politikus szerint azok az aggodalmak, amelyek megjelentek Körmend és Szentgotthárd közrendjének felborulásával kapcsolatban, megalapozatlanok voltak. Szerinte nagyon érett módon állt hozzá a helyzethez mindkét város lakossága, ezért is nem volt szavai szerint a meghirdetett tüntetéseknek támogatottsága, sőt a legutóbbi, szavai szerint "groteszk módon" a rossz időjárásra való hivatkozással el is maradt.

Illusztráció. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat aktivistája esőkabátot oszt illegális bevándorlóknak a szentgotthárdi ideiglenes gyűjtőponton 2015. szeptember 19-én. Fotó: Varga György (MTI)

Emlékeztetett arra, hogy a térségen eddig 14 ezer migráns vonult végig, a körmendiek és a szentgotthárdiak pedig az egyes ember szorult helyzetét megértve, a karitatív szervezetek támogatásán túl, maguk is ásványvízzel és gyümölcsökkel kínálták, segítették őket.

Kiemelte: eközben a rendőrök szervezett, szakszerű munkájának köszönhetően sikerült megőrizni a közrendet és közbiztonságot, nem történtek bűncselekmények és az eddig levonult migráns hullám a térégben élőknek nem okozott nagyobb kellemetlenségeket.

A kormánypárti politikus szerint a Jobbik a migrációt illetően "kétszínű politikát folytat": miközben szavaiban bevándorlásellenes politikát folytat, cselekedeteivel az illegális migráció ellen folytatott küzdelmet és a migrációs helyzetet határozottan kezelő kormányzati munkát igyekszik gyengíteni, ezzel pedig végső az Iszlám Állam törekvéseit támogatja.

Hangsúlyozta: azzal, hogy Jobbik az ország több településén így Körmenden és Szentgotthárdon is tüntetéseket szervezett az illegális migráció ellen, mondván "sehol sem akarnak migránsokat látni", "vigyék azokat máshová", nem a lakosságot, hanem kizárólag a radikális ellenzéki párt érdekeit, politikai haszonszerzését szolgálják.

.