Kést rántott egy egy diák egy zalaegerszegi középiskolában

2013.01.10. 17:47

Garázdaság miatt indult eljárás két diák ellen, akik összeverekedtek egy zalaegerszegi középiskolában, a fiatalabb késsel is fenyegetőzött.

Garázdaság miatt indult eljárás két diák ellen, akik összeverekedtek egy zalaegerszegi középiskolában, a fiatalabb késsel is fenyegetőzött - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a honlapján.

    A szerda reggeli verekedést szóváltás előzte meg, amely után a két fiatalkorú ököllel ütötte egymást az osztályteremben. Rövid szünet után a büfé előtti folyosón folytatták a veszekedést, ahol a fiatalabb fiú kést rántott és a másik fiatal nyakához szorította.

    A dulakodás közben végül egyik tanuló sem sérült meg, a kést a portás vette el és adta át a kiérkező rendőröknek.

    A történtek miatt a 15 éves fiú ügyében felfegyverkezve elkövetett garázdaság, 17 éves iskolatársa ellen pedig garázdaság miatt indult büntetőeljárás.
.