Hirdetés

Rendeződhet a hobbikertek helyzete

2014.11.14. 15:18

A törvénymódosítás Szombathelyen is megoldhatja a régóta húzódó problémát.

Hirdetés

Ahogyan arról lapunk már több cikkben beszámolt, a módosított földforgalmi törvény Szombathelyen is nyár óta húzódó problémát eredményezett. A törvény szerint ugyanis a jövőben földhasználati jogot csak a földhivatal által nyilvántartott földművesek vagy mezőgazdasági termelőszövetkezetek szerezhetnek. Ez számos olyan Szombathelyit érint, akik az önkormányzattól bérelnek kiskertet, nekik szeptember 30-án járt le öt évre szóló szerződésük.

Egy októberi sajtótájékoztatón Harangozó Bertalan kormánymegbízott kifejtette, mindenképpen szeretnék megoldani a problémát, ezért november 13-án csütörtökön a kormány elé kerül majd egy törvénymódosítás amelyben az szerepel, hogy legfeljebb egy hektár területen továbbra is használhatják az eddig bérelt kiskertjüket azok a magánszemélyek, akik nem földművesek, illetve azok a civil szervezetek, amelyek nem mezőgazdasági termelőszervezetek.

A kiskerteseket azonban nem volt könnyű megnyugtatni és meggyőzni, a november 4-i közgyűlésen harciasan és erőteljesen fel is szólaltak földjeik védelmében.

Rendeződhet a hobbikertek helyzete

November 7-én pedig - vélhetően a kirobbanó földbérletbotrány miatt - leváltották a Szombathelyi Járási Földhivatal akkori vezetőjét, Csire Imrét, helyette pedig Csorba Eriket nevezték ki.

Most azonban úgy tűnik, pont kerülhet az i, miután a kormány csütörtöki ülésén megtárgyalta a tulajdonosi, valamint haszonbérleti problémákat orvosló törvényjavaslatot, amely hamarosan az Országgyűlés elé kerülhet – mondta pénteken Nagy István, az agrártárca parlamenti államtitkára.

A földforgalmi törvény egy olyan bekezdéssel egészül ki, mely szerint a nem szakképzett földművesek is megszerezhetik az önkormányzati tulajdonú és határozattal ilyen célú megszerzésre kijelölt legfeljebb egy hektárnyi földterületet.

Az ülésen a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a kormány továbbra is elkötelezett az önellátó és a háztáji jellegű gazdálkodás szélesebb körű elterjedése mellett. Így ugyanis "a parlagon heverő területek művelésbe vonásán túl a vidék népességeltartó és népességmegtartó ereje is növelhető".