Aki végigcsinál egy jól szervezett disznóvágást, kellemes gondolattal gazdagodik.
Aki végigcsinál egy jól szervezett disznóvágást, azzal a kellemes gondolattal gazdagodik, hogy több erő, akarat és ész van egy-egy magyar faluban, mint megannyi felkapott, elkényelmesedett tájékán a világnak.
Gyermekkori emlék
Kevés emlékezetesebb élménye van az embernek gyerekkorából, mint egy-egy disznóvágás. Tudom, ölést kellene írnom, de így kíméletesebben hangzik.
Négyéves lehettem, amikor a soha nem feledhető visításra, hörgésre, az asszonyok konyhából leselkedős sopánkodására ébredtem. Nem akartak kiengedni, de engem, egyébként engedelmes gyereket, akkor nem lehetett visszatartani. Később sem.
Egyre aktívabb részese lettem ennek az évente két ízben is előforduló eseménynek. Sajnos a böllérségig nem vittem, mert másfelé szólított a sors.
Olyannyira, hogy mintegy 25 éve nem is voltam disznótoron.
Elmaradhatatlan bevezetők
Mindenesetre a késő februári reggel Kissomlyón, a kultúrház udvarán nem ígért felhőtlen szórakozást a nap: egy disznóvágás egyrészt komolyan veendő esemény, másrészt pedig irgalmatlan hideg volt, s „vezető állással” megverve a lélekmelegítőből sem fogyaszthattam. Maradt a jó erős presszókávé.
Megismerkedtem az udvaron várakozó férfiakkal, a konyhában készülődő hölgyekkel, s vártunk...Mire? Kire? A főszereplőre. A vágás nem helyben történt, cocánk, akit érkezésekor elnevezett a böllér Manga Icának, utánfutón szállítva érkezett a tetthelyre, de a további teendők már a szemünk előtt játszódtak le.
Akiket a perzselés füstje megcsapott
Ne rohanjunk azonban a dolgok elejébe, mert annál is van fontosabb, hogy megkezdődjék a perzselés. Igen, az elegáns, ilyen alkalommal férfiaknál sem szokatlan fehér kötények felöltése, és a reggeli kisüsti „felöntése” elmaradhatatlan bevezetői a további történéseknek.
Hol van már a régi jól bevált szalmás perzselés? A múlt emlékei között. Semmi akadálya nem lenne egyébként ennek a módszernek sem, de bizony a gázos perzselés gyorsabb, hatékonyabb, alaposabb. Szerencsére így is megmarad az égő szőr, a perzselődő bőr (szalmás időkből ismert) jellegzetes szaga, amit a jelen levők egy része kiválóan visel el (e sorok írója is), a többiek inkább elsomfordálnak.
Követendő minta
Ami most következik, az túlmutat az eseményen. Hírből ismertem Góczán Győző böllér munkásságát, sőt őt magát is, de most végig is nézhettem ténykedését.
Határozottan kijelenthetem: amikor majd az egész ország így áll saját munkájához, pár nap alatt világelsők leszünk gazdasági teljesítményben, s bátran mellőzhetjük mások segítségét. A perzselés és a jószág darabokra bontása 45-50 perc alatt - tökéletes minőségben - megtörtént.
Nem trancsírozás, nem kapkodás, hanem célirányos munkamozzanatok szemtanúja voltam, a gyönyörű, kb. 170 kilós állat szinte pillanatok alatt konyhakész állapotba került.
Természetesen kijár a dicséret a segítőknek is, mert látható hozzáértéssel tették ők is a dolgukat. Amikor jószágunk bronzbarnára sült, következhetett a bőr megtisztítása, amelynek gondolom bárki által ismert eszközei a gyökérkefe, a megfelelő kés és a tiszta víz. Manga Ica átlényegült, soha fehérebben nem ragyogott a bőre, mint mielőtt a böllér kése belevágott volna.
Más, mint a szupermarket
Régi telek emlékei jutnak ilyenkor eszünkbe - úgy gondolom, hogy sokunk kedves élménye ez a - kényes nyugatiak szemében finnyásan kezelt - szokás, pedig ők is szívesen fogyasztják a „végeredményt”, éppen csak tudni nem akarják, hogy miként kerül az asztalukra, tányérjukba a finom étek.
Miként? Bizony hűtés, fagyasztás, s mindenféle tartósítást követően. Mára a legtöbben a boltok, hentesüzletek révén jutunk hozzá mi is a karajhoz, májhoz s egyéb finomságokhoz.
Nos, amikor Tóth Ferenc polgármester beterelte az egész társaságot a konyhába és nekiláttunk a frissiben megsütött májnak...nem, nincs megfelelő kifejezés a különbség érzékeltetésére. Omlós falatok, pompás ízek harmóniája, az étel egyszerű tálalás mellett is fenséges látványa, adják-adták együtt a tökéletesség érzését – aki ezt nem ismerheti, az olyat hagy ki az életéből, ami pótolhatatlan.
Manga Ica mint össznépi tulajdon
A férfiak az udvaron, a hölgyek a konyhában ténykedtek, és 11 óra felé már a polgármesteri homlokról is tünedeztek a redők, látni-tudni lehetett, hogy a délután kettőre meghirdetett össznépi falatozásnak semmi akadálya nem lesz. Hivatalos volt az egész falu, s lassacskán érkeztek az első vendégek, azaz inkább úgyszintén házigazdák, hiszen Manga Ica „össznépi tulajdonnak” tekinthető, ha nem is kedveljük ezt a fogalmat, az bizonyosan nem disznótoros emlékeknek köszönhetően van.
Mindenki tette a dolgát, a kínálók hozták-vitték a frissiben elkészült finom falatokat, tányérokat, az egyre gyarapodó számú résztvevők pedig lelkesen fogyasztották az étkeket. Kritikát nem hallottam, általános jókedv köszöntött a kultúrház udvarába, ennek fő oka talán a minapi mínuszokat feledtető „kánikulai” +5 fokos meleg, és ennek kiváltója, a napsütés lehetett, azt alig merem feltételezni, hogy ehhez a poharakból elfogyasztott erősebb és „lájtosabb” nedűk is hozzájárulhattak.
A toros káposzta, a kolbász, a sült húsok, a hurkák képeit mellékelem, nem hiszem, hogy a magam szerény eszközeivel gyarapítani tudnám a látvány adta élményt.
Ideje a lazulásnak
Kora délutánra elérkezett a kiengedés, anekdotázás ideje, egymást követően hangzottak el a különböző perzseléses történetek. Úgy tűnik, hogy hazánk minden településén elszabadult legalább egy alkalommal az ottani coca, természetesen lángoló szalmával a hátán, egy-egy szalma-szénakazal felé tart e történetekben minden jószág, fogalmam sincs, hogy volt-e, van-e ennyi kazal szerte az országban.
Időközben megérkezett Kovács Ferenc országgyűlési képviselő is, aki azért nem került a képekre, mert kifogyott az aksimból a szufla.
Még egy tökéletes nap is véget ér egyszer, csupa-csupa elégedetten mosolygó, helybélitől búcsúztam el kora délután. Kissomlyó hegyét még láttam egy ideig a visszapillantóban, a kanyarnál intettem neki, remélem, máskor is részese lehetek hasonló élményeknek.
Aki netán, olyasmin gondolkodna, hogy egy hozzávetőleg 260 lelkes település életképes-e, az ne gondolkodjon ilyesmin. Bizony több erő, akarat, és ész van egy-egy magyar faluban, mint megannyi felkapott, elkényelmesedett tájékán a világnak.
További fotók az eseményről (Picasa)
Írásomat Lórántfy János emlékének szentelem, aki a közelmúltban hunyt el. A fehérvári vasiak baráti körének elnöke, a vasi népszokások fáradhatatlan gyűjtője volt. Szinte minden pontosan úgy történt e jeles napon, mint ahogy ő megírta. Nyugodjék békében!
Korábban:
Disznóvágás a Vas megyei Szentpéterfán: a házi hurkatöltés rejtelmei