Szereti a sajtburgert és a sült krumplit? Ezután lehet, hogy nem fogja

2017.03.05. 09:10

Andrew Riviera, aki nagy gyors étterem-kedvelő, úgy döntött, hogy egyik kedvencét, a sajtburgert és sült krumplit „elteszi” egy kis időre – csaknem öt évre – írja a The Sun hírportál.

Így nézett ki öt év múlva a sült krumpli és a sajtburger- írja a The Sun hírportál.

Öt évig “díszelgett” az irodájának vitrinjében a sokak által közkedvelt gyorséttermi fogás, majd öt év után azt tapasztalta, hogy nem változott meg sem a sült krumpli, sem a sajtburger kinézete.

Az uborka elszáradt ugyan, a ketchup pedig bebarnult, de ennél feltűnőbb változáson nem ment keresztül, szinte teljesen ép maradt – mondja Andrew. Hozzátette: Megdöbbentő volt azt látni, hogy a sajtburger és sültkrumpli ilyen hosszú idő után is úgy néz ki, mintha csak tegnap vásárolta volna.

Jill Kegel dietetikus szerint, az, hogy ilyen hosszú idő alatt nem mutatkozott szinte semmilyen változás, azzal magyarázható, hogy hiányzik a nedvességtartalom az ételből, ami kizárja a bomlás folyamatát.

A McDonald’s szóvivője azt nyilatkozta: hogy a burgerek száz százalék brit és ír marhahúsból készülnek, semmilyen más adalék hozzáadása nélkül, sütésnél csak kis mennyiségű sóval és borssal fűszerezzük, a sültkrumpli pedig száz százalékos brit burgonyából készül.

.