Új tehetségkutató: A metró csillagai

2017.05.09. 11:38

Tehetségkutató versenyt hirdetett zenekaroknak a bécsi közlekedési vállalat. A nyertesek az osztrák főváros metróállomásain játszhatnak majd az utazóközönségnek. A peronok megzenésítése egy biztonsági intézkedéscsomag része.

A metró csillagai néven indított tehetségkutató versenyt feltörekvő zenekaroknak a bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien. A győztesek július 6-tól lesznek hallhatóak a Westbahnhof metróállomáson, minden nap 15 és 23 óra között. A kezdeményezés célja, hogy a távolból beszűrődő kellemes dallamoknak köszönhetően az utasok nagyobb biztonságban érezzék magukat.

A versenyre május 28-ig lehet jelentkezni a Wiener Linien honlapján (www.wienerlinien.at/ubahnstars), de aki nem szeret az internettel vacakolni, az elmehet a május 6-i Villamosok Napjára is (Tramwaytag), ahol rögtön fel is veszik a produkcióját. Öt zenekarról szakmai zsűri dönt, további ötöt pedig közönségszavazással választanak ki. Rájuk június 13. és 30. között lehet majd szavazni a bécsi közlekedési vállalat honlapján. Főként nyugalmat sugárzó szerzeményekkel érdemes pályázni.

Az egyhónapos tesztidőszak után Bécs már augusztusban újabb metrómegállókat vonna be az akcióba, de továbbra is szigorúan szabályoznák, hogy ki, mikor és hol zenélhet az utazóközönségnek. A hivatalos metrózenészek adományokat is gyűjthetnének a produkciójukkal.

A metrókoncertekkel az osztrák főváros London nyomdokaiba szeretne lépni, ahol már huszonöt állomáson szól a zene. A kellemes dallamok nemcsak jobb kedvre derítik az utasokat, de a biztonságérzetüket is növelik. A kezdeményezés egy biztonsági intézkedéscsomag része, amelynek keretében LED-esre cserélik az állomások világítását, a nagy forgalmú metrómegállókban pedig olyan információs oszlopokat állítanak fel, amelyeken segélyhívó is van. A tervek szerint 2019-re mintegy százhúsz, különlegesen kiképzett biztonsági őr lesz szolgálatban a bécsi metróvonalakon. A peronfelügyelet munkatársai pedig nem az irodájukból, kamerákon keresztül vigyázzák majd az állomások rendjét, hanem folyamatosan a peronokat járják.  

Fotó: Wiener Linien / Johannes Zinner

.