Veszélyeztetett mesterségek - ez mind eltűnt vagy kihalóban van

2017.08.24. 16:46

Nincs, aki kézzel készítsen krikettlabdát, lacrosse-botot vagy szitát Nagy-Britanniában, mint ahogy az elmúlt tíz évben eltűntek az aranyverők is egy szerdán ismertetett tanulmány szerint.

    Ilyen például a nyakhámkészítés, amelyet mindössze négyen művelnek a szigetországban. "Nem egyszerű feladat megtanulni. Szinte művészet megfelelő méretű és formájú nyakhámot készíteni a lovakra" - idézte szerdai számában a The Times című lap a 38 éves Kate Hetheringtont, akinek Somerset grófságban van műhelye. Több mint húsz éve készít hámokat. "Az elsőhöz még egy hét kellett, ma már két nap alatt is megvagyok vele" - mondta.

    Több kézművesnek, aki még megmaradt, hosszú a várólistája, igény ugyanis még mindig van különleges tudásukra. A szintén 38 éves Shane Skelton például három éve feleségével alapította meg fűrészkészítő üzletét Scarborough-ban. Kétszázötven éves hagyományokat követve dolgozik, az Egyesült Államokból, de még Új-Zélandról is vannak vevői. Egy-egy fűrész három nap alatt készül el, de a nagy érdeklődés miatt kilenc hónapot kell rájuk várni.
   
 A súlyosan veszélyeztetett mesterségek között szerepel még az agyagpipa- és a klumpakészítés, a karosszéria- és kocsiépítés, a Devon maund, vagyis a fűzfa piknikkosár készítése, a legyezőkészítés, a könyvlapok élének festészete, valamint a pergamen- és velinpapír-készítés és a cserzés.
A tanulmány szerint a hagyományos kézművesség eltűnésének egyik oka az, hogy a vásárlók nem akarnak magasabb árat fizetni a portékákért, a mesterek pedig rosszul keresnek.
    

.