Három nap alatt a második medvét gázolták el Romániában

2018.08.20. 15:27

Három nap alatt a második medvét gázolták el a romániai A1-es autópályán.

Három nap alatt a második medvét gázolták el a romániai A1-es autópályán - írta hétfőn az Agerpres hírügynökség.

    Az újabb baleset hétfő hajnalban történt a dél-erdélyi autópálya egyik Szeben megyei alagútjában. Amint Elekes Róbert, a brassói regionális útügyi igazgatóság szóvivője közölte: a balesetben ezúttal sem történt személyi sérülés, de a nagyvaddal ütköző gépkocsi megrongálódott.
   

 A szóvivő szerint az útügyi igazgatóság nem találja a magyarázatot a történtekre, ugyanis az autópályát kerítés szegélyezi, amelynek éppen azt kellene biztosítania, hogy ne kerülhessenek állatok az úttestre. Hozzátette: Szeben megye prefektusának a segítségét kérik, hogy ne történhessen hasonló eset.
  

  Az útkarbantartó illetékese azt is közölte, hogy a vadállatok esetleges megjelenésére figyelmeztető táblákat helyez ki arra az autópálya-szakaszra, ahol az elmúlt napok medvés balesetei történtek.
  

  A hétfő hajnali baleset szintén Nagyszeben közelében, a szombat hajnalitól mintegy hat kilométerre történt. A szombati baleset után az útkarbantartó illetékese azt feltételezte, hogy a vadállat egy felhajtónál jutott az autópályára.

    Romániában a Környezetvédelmi minisztérium a közelmúltban fogadta el a medvepopuláció megőrzését szolgáló cselekvési tervet, amely már az állomány túlszaporodására is megoldásokat jelöl ki.

.