Új nyugdíjtörvényt fogadott el a román parlament

2018.12.20. 23:48

Ennyi volt eddig az átlagnyugdíj Romániában.

Új nyugdíjtörvényt fogadott el szerdán a román parlament, amely a különböző öregségi járandóságok között fennálló méltánytalan különbségeket akarja megszüntetni.

    A képviselőház ügydöntő jogkörrel rendelkezett a jogszabály esetében, hiszen novemberben a szenátus is már megszavazta a törvényt. A parlament alsóházában 193 képviselő támogatta, egy ellenezte a tervezet elfogadását 14 tartózkodás mellett. 

A kormány által beterjesztett jogszabály fő célja Lia Olguta Vasilescu volt munkaügyi miniszter szerint az, hogy a méltánytalan különbségeket kiiktassák a férfiak és nők között, illetve azok között, akik ugyanannyi ideig fizettek járulékokat, de nyugdíjuk mégis különbözött, mert amikor nyugdíjba vonultak, más jogszabály volt hatályos. Az új törvény szerint akinek 35 éves munkaviszonya volt, nem kaphat ugyanakkora minimálnyugdíjat, mint aki kevesebb mint tíz évig fizetett járulékot. A legutóbbi nyugdíjtörvényt 2010-ben szavazta meg a törvényhozás. 

A most elfogadott jogszabály szerint az részesülhet nyugdíjban, aki legalább 15 évig minimális nyugdíjjárulékot fizetett. Az özvegységi járandóság esetében lehetővé teszi, hogy az érintett egyedül élő személy a számára legelőnyösebb nyugdíjat kapja. Emellett a háromgyermekes édesanyák a nyugdíjkorhatárhoz képest hat évvel korábban nyugdíjba mehetnek. A jogszabály szerint 2020-ig a nyugdíjak mintegy 60 százalékkal nőnek. 
 

A jogszabályt már a hét elején tervezte elfogadni a parlament, de akkor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem volt hajlandó megszavazni. A képviselőházban a kormánykoalíció többsége törékeny, a jogszabályok elfogadásához az RMDSZ-es törvényhozók voksaira is szükség van. Az RMDSZ ragaszkodott ahhoz a módosító indítványához, amely szerint a súlyos fogyatékosságban szenvedő személyek legyenek jogosultak teljes nyugdíjra, amennyiben legalább 12 évig fizették a nyugdíjjárulékot, de nem érték el még a nyugdíjkorhatárt. Ezt az indítványt végül megszavazta a képviselőház.

Az ellenzék szerint a törvény alkotmányellenes részeket is tartalmaz és fenntarthatatlan nyugdíjemeléseket irányoz elő, ezért nem támogatták. Klaus Iohannis román elnök szerdán újságírói kérdésre válaszolva nem foglalt állást a jogszabályról. Elmondta: előbb megvizsgálja alaposan, majd utána dönti el, hogy kihirdeti vagy nem.

Eugen Teodorovici pénzügyminiszter kedden jelentette be, hogy a nyugdíjak szeptember 1-től 15 százalékkal fognak nőni. Legutóbb júliustól emelkedtek 10 százalékkal.

A harmadik negyedévben az átlagnyugdíj 1222 lej (84 300 forint) volt Romániában.

.