Az autókölcsönzők eddig nem tettek meg mindent, hogy megfeleljenek az uniós fogyasztóvédelmi törvényeknek. Konkrét esettel.

Hirdetés

Az Európai Bizottság és az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok felhívását követően az ágazat öt vezető vállalata, az Avis, a Europcar, az Enterprise, a Hertz és a Sixt megváltoztatta az autókölcsönzés árainak feltüntetési módját, aminek köszönhetően azok átláthatóbbá váltak a fogyasztók számára - közölte az uniós bizottság hétfőn.

Mint közölték, mostanáig az érintett vállalatok nem hajtották végre teljes mértékben néhány kötelezettségvállalásukat arra vonatkozóan, hogy az Európai Bizottság és az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok szerint teljesen megfeleljenek az uniós fogyasztóvédelmi törvényeknek.
    

A közzétett értékelés megállapította, hogy az Enterprise és a Sixt végezetül minden szükséges változtatást végrehajtott. Az Avis vállalta, hogy a hátralévő változtatásokat májusig elvégzi. A Europcar - amelynek már a Goldcar is része - a fennmaradó módosításokat júniusig fogja végrehajtani. A Hertz pedig elkötelezte magát amellett, hogy az összes szükséges változtatást legkésőbb 2020 első negyedévéig meg fogja valósítani.

Konkrét eset

Stefanie Németországban él, és autót akart bérelni Írországban. Az autókölcsönző cég honlapján feltüntetett díj 70 euró volt.

Amikor Stefanie közölte a céggel, hol van a lakóhelye, az ár hirtelen 140 euróra emelkedett. Az eltérő díjszabást a cég azzal indokolta, hogy Stefanie nem írországi lakos.

Stefanie ezt a különbségtételt igazságtalannak tartotta, ezért az Európai Fogyasztói Központhoz fordult, amely közbenjárt az ügyében, és elérte, hogy az autókölcsönző az általa alkalmazott díjszabást összhangba hozza az európai uniós szabályokkal. (Forrás: https://europa.eu)

    

A vállalatok vállalták, hogy minden díjat feltüntetnek a teljes foglalási árban. E díjnak minden további költséget tartalmaznia kell, beleértve bizonyos üzemanyagdíjakat, repülőtéri díjakat, az úgynevezett fiatal járművezető pótdíját, vagy az egyirányú autóbérlés díját, ha a visszavitel helye eltér a felvételi helytől.
    

A legfontosabb bérlési szolgáltatások egyértelmű leírását is vállalták az általános szerződési feltételekben minden nemzeti nyelven.
    

Az árajánlatban egyértelműen fel fogják tüntetni a választható extra szolgáltatások árát és részleteit, különösen az egyes mentesülési lehetőségeket, amelyek alapján csökken a kár esetén fizetendő összeg. Továbbá világosan fel fogják tüntetni, hogy a bérleti alapdíjba milyen kártérítési tételek tartoznak bele, és főként azt, hogy a gépjárművezetőnek mit kell még kifizetnie. A megállapodás előtt a fogyasztónak azt is a tudomására fogják hozni, hogy az ár tartalmaz-e további baleset-biztosítási vagy önrészcsökkentő biztosítási tételeket.
    

Hozzátették, a hatóságok és az Európai Bizottság továbbra is figyelemmel kíséri az összes szereplőt annak érdekében, hogy azok teljes mértékben tiszteletben tartsák az uniós fogyasztóvédelmi szabályokat.

.