Brexit - Gondok lehetnek a külföldi EU-állampolgárok regisztrációs rendszerével

MTI

2019.06.10. 08:00

Sokan azért nem tudnak majd sikerrel letelepedett státusért folyamodni, mert nem is tudják, hogy e kötelezettség rájuk is vonatkozik.

Technikai gondok akadályozzák a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok letelepedésének engedélyeztetésére kidolgozott rendszer működését, és százezrek valószínűleg nem is tudnak arról, hogy a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) miatt letelepedett státusért kell folyamodniuk - áll a londoni alsóház belügyi bizottságának csütörtökön ismertetett átfogó jelentésében. A brit belügyminiszter cáfolta a bizottsági jelentésben foglaltakat.

A befolyásos alsóházi testület megállapítása szerint a kormány a problémák miatt a Windrush-ügyhöz hasonló léptékű botrány kialakulását kockáztatja.

A bizottsági jelentés ezzel arra utalt, hogy - amint az a The Guardian című baloldali brit napilap feltáró riportsorozatából tavaly kiderült - a brit hatóságok egészen a legutóbbi évekig az úgynevezett Windrush-nemzedék teljesen legálisan Nagy-Britanniában élő számos tagját minősítették illegális bevándorlóvá, annak ellenére is, hogy a legtöbben brit állampolgárok voltak.

A második világháború utáni első bevándorlók között volt az a több száz egykori gyarmati polgár, aki az Empire Windrush nevű személyszállító hajón érkezett Jamaicából Londonba 1948-ban. Innen származik a 20. század második felében Nagy-Britanniába települt nemzetközösségi bevándorlók és leszármazottaik nemzedékeinek elnevezése.

Az alsóház belügyi bizottságának csütörtöki jelentése szerint a külföldi EU-állampolgárok további nagy-britanniai tartózkodásának engedélyeztetésére kidolgozott rendszer működését technikai problémák akadályozzák, a kérvényezők - ha nem veszik igénybe a belügyminisztérium segítségét - csak nagy küszködés árán tudnak kiigazodni az online rendszeren.

A bizottsági jelentés szerint mások azért nem tudnak majd sikerrel letelepedett státusért folyamodni, mert nem is tudják, hogy e kötelezettség rájuk is vonatkozik, vagy nem tudják megfelelően bizonyítani jogosultságukat.

A testület szerint a kormányzati útmutatásban is "túl sok a rés és a kétértelműség", nem derül ki például, hogy mi történik azokkal, akik nem nyújtják be határidőre folyamodványukat, és az sem, hogy hogyan lehet elkerülni a külföldi állampolgárok hátrányos megkülönböztetését abban az esetben, ha a brit EU-tagság a Brexit feltételrendszerét rögzítő - az alsóház által eddig háromszor visszautasított - megállapodás nélkül szűnik meg.

A belügyi bizottság kifogásolja azt is, hogy a külföldi EU-állampolgárok nem kapják meg automatikusan azt a letelepedett státust, amelyre jogosultak, hanem külön folyamodniuk kell e jogi státusért.

A jelentés szerint ehelyett törvényben kellene rögzíteni azoknak a külföldi EU-állampolgároknak a jogi státusát és jogosultságait, akik a brit EU-tagság megszűnése előtt törvényesen és életvitelszerűen Nagy-Britanniában élnek.

A bizottság szerint csak így lehet elkerülni, hogy a külföldi EU-állampolgárok a Brexit után ugyanolyan nehézségekkel és bizonytalanságokkal kerüljenek szembe, mint a Windrush-nemzedék tagjai.
A jelentés az e kockázatnak különösen kitett csoportok közül kiemeli a külföldi EU-állampolgárok gyermekeit - e gyerekek számát szakértői becslések 727 ezerre teszik -, a Nagy-Britanniában született, de nem brit állampolgárságú EU-polgárokat (323 ezer fő), valamint a külföldi EU-állampolgárok nem uniós országban született hozzátartozóit (283 ezer fő).

Sajid Javid belügyminiszter csütörtökön közzétett nyilatkozatában mindezt határozottan cáfolta. 

Javid leszögezi: az engedélyeztetési rendszer jól működik, a brit hatóságokhoz eddig több mint 750 ezer külföldi EU-állampolgár nyújtotta be sikeresen a letelepedett státus megszerzésére irányuló kérelmét.

A legnagyobb egyedi kérelmező csoport a lengyeleké, akik közül eddig több mint 100 ezren folyamodtak tartós letelepedési engedélyért.

Sajid Javid megerősíti csütörtöki közleményében, hogy a külföldi EU-állampolgároknak mindössze három feladatuk van: igazolniuk kell személyazonosságukat és azt, hogy Nagy-Britanniában élnek, emellett nyilatkozniuk kell arról, hogy született-e ellenük a múltban elmarasztaló bírósági ítélet.

Javid megerősítette azt is, hogy a külföldi EU-állampolgároknak legalább 2020. december 31-éig lesz idejük tartós nagy-britanniai letelepedésük engedélyeztetésére, akár életbe lép a Brexit-megállapodás, akár nem.

.