Hirdetés

Tüntetők akadályozzák a barcelonai repülőtér elérését

2019.10.14

Több függetlenségpárti civil és szakmai szervezet nagyszabású tüntetést hirdetett október 26-ára.

Tüntetők akadályozzák a barcelonai El Prat repülőtér elérését, hogy így tiltakozzanak a spanyol legfelsőbb bíróság hétfői, katalán függetlenségi vezetőkkel szemben hozott ítélete ellen. A tiltakozók összetűzésbe keveredtek a rendőrséggel.

A kezdetben több száz emberből álló tömeg kora estére mintegy nyolcezer fősre növekedett a T1-es terminálnál, ahová egy Demokrácia Cunami nevű civil mozgalom interneten közzétett felhívására érkeztek.

A tüntetők több helyen is megpróbálták áttörni a bejáratokat őrző rendőrök sorfalát, akik gumibotot és gumilövedéket használtak a tiltakozók visszaszorításához.

A demonstrációra folyamatosan érkeznek az emberek, akik a lezárt autópályán együtt gyalogolnak a repülőtér felé a csomagjukat cipelő utasokkal.

A hatóságok megerősítették az épület védelmét, és csak az érvényes jeggyel rendelkezőket engedik tovább, miután ellenőrizték irataikat.

A légikikötő üzemeltetéséért felelős AENA vállalat tájékoztatása szerint már több mint húsz járatot kellett törölni. Az El Periódico című katalán napilap szerint mind az utasok, mind a repülőgépek személyzete nehezen tud bejutni a repülőtérre, és már többen lekésték emiatt a gépüket.

A rendőrség döntésére a repülőtéri vasúti és metróforgalom több mint egy órán át szünetelt azért, hogy több tüntető ne közelíthesse meg a terminált.

A különböző megmozdulások Katalónia-szerte mintegy tucatnyi autóúton akadályozzák a közlekedést. Továbbá fel kellett függeszteni a vasúti közlekedést is például Reus és Tarragona között, valamint a Gironában, mert tüntetők vonultak a sínekre.
 

Barcelona belvárosában a helyi rendőrség tájékoztatása szerint mintegy 25 ezer diák vonult fel a nap folyamán. Gironában mintegy hatezren demonstráltak az ítélet ellen. Megmozdulások voltak Lleidában, Tarragonában és kisebb katalán városokban is

Több függetlenségpárti civil és szakmai szervezet nagyszabású tüntetést hirdetett október 26-ára.