Elkezdett durvulni a helyzet a briteknél

Koronavírus

MTI

2020.03.08. 21:07

A fertőzöttek számának eddigi legnagyobb napi emelkedéséről számoltak be.

Az új típusú koronavírussal fertőzöttek számának eddigi legnagyobb napi emelkedéséről számoltak be vasárnap a brit hatóságok.

A brit egészségügyi minisztérium vasárnapi összegzése szerint az előző 24 órában 64 páciens szervezetében mutatták ki az új koronavírust, így az azonosított nagy-britanniai fertőzöttek száma jelenleg 273.

A tárca adatai szerint Nagy-Britanniában vasárnapig 23 513 szűrést végeztek, és ezek eredményei között azonosították az eddig talált pozitív leleteket.

Londonban 51 fertőzöttet tartanak nyilván.

A járvány eddig három brit állampolgár halálát okozta.

Ketten csütörtökön haltak meg. Egyikük egy idős nő volt, aki krónikus betegségekben szenvedett és fertőződése előtt is rendszeres kórházi kezelésekre szorult. A másik áldozat egy féri páciens volt, aki a 80-as évei elején járt és szintén krónikus betegségekkel küszködött.

Egy idős brit állampolgár, aki a Japán partjainál vesztegzár alá vont Diamond Princess óceánjárón utazott, már a múlt hónapban meghalt az új koronavírus okozta fertőzésben; őt egy japán kórházban érte a halál.

Rishi Sunak brit pénzügyminiszter, aki szerdán ismerteti a londoni alsóházban a 2020-2021-es pénzügyi év költségvetési tervezetét, a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva elmondta: a brit üzleti szektorra jelentős hatást gyakorolhat a koronavírus-járvány, de ez a hatás várhatóan átmeneti lesz.

A brit kormány vasárnap olyan törvényalkotási tervezetet ismertetett, amelynek alapján a járvány terjedésének megfékezésébe bekapcsolódó önkéntes segítőket nem lehet elbocsátani munkahelyükről.

Az egészségügyi minisztérium által előterjesztett intézkedéscsomag szerint jelenleg hárommillió olyan szakképzett önkéntes segíti az állami egészségügyi szolgálat (NHS) munkáját, akik egyébként nem egészségügyi intézményekben dolgoznak.

A kormány az ő érdekükben olyan törvénytervezetet készít elő soron kívül, amely lehetővé teszi, hogy egy-egy alkalommal folyamatosan négy hétig lehessenek távol fő munkahelyüktől, anélkül, hogy állásuk elvesztésétől kellene tartaniuk.

.