Hirdetés

A milánói polgármester szerint így fogunk élni, amíg nem találunk vakcinát

MTI

2020.04.02. 20:26

Hozzá kell szokni, hogy angol kifejezéssel "stop&go" lesz mindennapi életünk.

Hirdetés

Nagyon hosszú és nehéz fázisnak nevezte az új koronavírus-fertőzés lassulása után következő időszakot Giuseppe Sala milánói polgármester a nemzetközi sajtónak, közte az MTI-nek adott interjúban, hangsúlyozva, hogy egész Európa korlátozások között fog élni, amíg nem találnak oltóanyagot.

Giuseppe Sala kijelentette, hozzá kell szokni, hogy angol kifejezéssel "stop&go" lesz mindennapi életünk.

Ez azt jelenti - magyarázta a milánói polgármester -, hogy amint lehetséges, fokozatosan enyhítenek majd az óvintézkedéseken, de rögtön ismét szigorítják őket, ha a járványgörbe újra felfelé ível. Így fogunk élni, amíg nem találunk vakcinát a vírusra - mondta az 1,3 millió lakosú észak-olaszországi város első embere.

Azt mondta, nem tudja, milyen szempontok szerint engedik majd ismét ki az utcára a lakosokat: mérlegelni kell, hogy az idősebbek esetében, ami akár hatvan év felettieket is jelenthet, mikor oldják fel a kijárási korlátozást. Emlékeztetett, hogy Olaszországban a diagnosztizált fertőzöttek hetven százaléka férfi, így nem zárta ki, hogy a női dolgozókat előbb alkalmazhatnák a hivatalokban.  Megjegyezte, hogy Milánóba is későn és a szükségesnél kevesebb szájmaszk érkezett, amelyekből eddig csak az egészségügyi dolgozók, rendfenntartók, köztisztasági dolgozók, taxisok kaptak. "Nekik sem jutott elegendő, de a lakosoknak egyáltalán nem tudtunk szájmaszkot adni, enélkül pedig nem tudnak kimenni az utcára" - mondta Milánó polgármestere.

Hozzátette, a mintegy 10 ezer diagnosztizált beteget regisztráló Milánót sikerült megvédeni a Lombardia tartomány többi részén pusztító erővel fertőző járványtól. Elismerte, hogy az első napokban ő sem ismerte fel a helyzet veszélyességét, ezért buzdította a milánóiakat, hogy ne zárkózzanak be, hanem sétálással vegyék birtokukba a várost.

Giuseppe Sala úgy vélte, az egy hónapja tartó kijárási korlátozás "felemésztette" a korábban örökmozgó Milánót. Naponta több száz segítségkérő üzenetet kap a munka nélkül maradt, elkeseredett emberektől. Kijelentette, az egészségügyi járványt gazdasági járvány követi máris Olaszország eddigi egyik leggazdagabb városában.

Emlékeztetett, hogy a milánói önkormányzati tulajdonban levő városi tömegközlekedés forgalma 90 százalékkal esett vissza, ami ugyanekkora bevételkiesést is jelent. Az elsők között bezárt Scala operaház hetente egymillió eurót veszít, a milánói ingatlanpiac máris összeomlott, amiként a járvány előtt intenzív vásárszervezési tevékenység is.

A legnagyobb kár azonban a kis- és közepes vállalkozásokat érte, amelyek többsége talán újra sem fog indulni - jegyezte meg Giuseppe Sala.