Egy szekta által fogva tartott embereket szabadított ki a rendőrség Nigériában

MTI

2022.07.03. 17:56

A szektavezetők azt mondták nekik, hogy Jézus Krisztus idén áprilisban másodszor is le fog szállni a Földre a mennyekből.

Egy pünkösdista szekta által fogva tartott 77 embert - köztük gyerekeket - szabadított ki a nigériai rendőrség az ország délnyugati részén lévő Ondo állam azonos nevű városában - jelentette vasárnap a BBC.

A hatóságok feltételezése szerint közülük egyesek már hónapok óta lehettek a templomban bezárva. A szektavezetők azt mondták nekik, hogy Jézus Krisztus idén áprilisban másodszor is le fog szállni a Földre a mennyekből, és hogy ezt ott meg kell várniuk. Aztán áprilisban azzal áltatták őket, hogy "a második eljövetel" szeptemberben lesz.

A rendőrség úgy szerzett tudomást az emberrablásról, hogy egy anya feljelentést tett eltűnt gyerekeiről, és azt mondta: gyanúja szerint a templomban vannak bezárva. A rendőrök 43 nagykorút, nyolc tizenévest és 26 kisgyereket találtak bent. A hatóságok tömeges emberrablás gyanújával nyomoznak az ügyben. A szekta vezetőjét és helyettesét letartóztatták.

Nigériában számos veszély leselkedik a lakosokra. Amellett, hogy az ország lakosságának mintegy fele muszlim - ők főleg északon élnek, és ezzel összefüggésben jelen van az országban az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet -, a másik fele pedig keresztény, tömegesen rabolnak el iskolásokat váltságdíj kikényszerítése végett mindenféle ideológiai kötődés nélkül, a megélhetési gondok miatt pedig ellentétben állnak egymással földművesek és állattartók. Ezenkívül vannak fegyveres szakadár törekvések is.

.