Bájoltak az MMIK-ban.
Itthon hallgatva Szabó Balázs és bandájának számait, azzal a gondolattal indultam útnak, hogy a dalszövegek nagyszerűek, zene sem rossz, egyedi, hangulatos, de azért remélem, élőben nagyobb hatást gyakorol rám – mert mindig drukkolok az előadóknak, hogy legyenek a koncertnek lúdbőröztető, katartikus pillanatai.
Nagyjából háromnegyed kilenc lehetett, amikor odaértem, ekkor még nem voltak sokan. A Facebookon 210-en jelölték be, hogy ott lesznek, körülbelül ennyien is gyűltek össze az MMIK aulájában a színpad előtt fél tízkor, amikor is elkezdődött a koncert.
Az elején nekem egy kicsit lityegős-lötyögősnek tűnt a dolog, ugyanis a zenekar nem kezdett erősen, de a szombathelyi közönségnek egyébként is kell egy kis idő ahhoz, hogy „megadja magát”. Amikor olyan ismertebb dalok szólaltak meg, mint a Bújkáló, a Hétköznapi, a Legó vagy az Én már nem, akkor a közönség soraiban elindultak ütemre a kezek, a lábak, és együtt énekelt mindenki Szabó Balázzsal.
Különösen nagy sikere volt a Bájoló című számnak, de azért azt tegyük hozzá, hogy olyan költők műveinek feldolgozásával, mint József Attila, Weöres Sándor vagy jelen esetben Ratnóti Miklós, nem igazán lehet mellényúlni. Sokan ismerik, sokan szeretik a verseiket, már „csak” egy jó hangszerelés kell hozzá.
A koncert után azzal az érzéssel jöttem el, hogy egészen jó volt, sokkal dinamikusabb, mint amilyenre számítottam, bár katarzis érzésem nem volt tőle.
Amikor aztán elindultam aludni, azon kaptam magam, hogy az együttes számai mennek a fejemben, én pedig dúdolom őket. A dallamok olyan finoman besurrantak a fülembe a koncert alatt, hogy akkor és ott ezt észre sem vettem.
Mondhatni, engem is „elbájoltak”.
Értékelés: 7/10
Galéria
