Az énekes-dalszerző szereti a nehezebben járható ösvényeket. Mi meg ezért szeretjük őt.
Kardos-Horváth Jánost négy évvel ezelőtt láttam utoljára. Akkor a szombathelyi Savaria moziban éppen utolsó előtti koncertjét adta – az azóta újjáindult - Kaukázus zenekar.
Hogy a Kaukázus megmaradt a rétegzenében is rétegzenének, azon nincs mit csodálkozni, kis hazánk zenefogyasztási szokásai olyanok, amilyenek.
Igaz, van ennek előnyös oldala is. Ha Kardos-Horváth János sztár lenne, akkor a szombat esti estnek a legmarkánsabb íze illant volna el.
Kezdjük azzal, hogy szinte véletlen, hogy megtudtam, lesz egy ilyen program.
A Pistons Pub plakátjára csak valamikor a hét közepén lettem figyelmes. Csak egy másodpercre fordult meg a fejemben, hogy a száz méterrel odébb, a Savaria mozivan zajló Anna and the Barbies és a Supernem koncertjére kellene mennem. Bár az utóbbiak egyikét sem láttam még élőben, azt gondoltam, hogy nagyjából tudom, mi várna rám ott.
Míg Kardos-Horváth esetében – hiába láttam vagy tucatszor – fogalmam nem volt, mire számíthatok. És jól kalkuláltam.
Belépve a Pistonstba, egy analóg dj-pult fogad, Jim Morrison-poszterrel, bakelit lemezekkel, és azok jellegzetes sercegő, végtelenül emberi hangjával.
Ilyen, a múlt időből itt maradt humánsziget a szerző és annak estje is.
Az énekes maga applikálja fel a reflektort, a színpadi dekorációt jelentő „holdat”. A belépőhöz mindenki egy cd-t kap.
A színpadi technikát egy mikrofon és egy kihangosított akusztikus gitár jelenti. A nézőket néhány tucat rajongó, akik közül sokat kívülről fújják az összes dalt. Mellettünk egy házaspár a fővárosból érkezett, kizárólag a koncert miatt.
Mielőtt színpadra pattanna, Kardos-Horváth János leveszi a dizájner szemüvegét, pörge kalapot csap a fejére, és már szól is a Tescó.
Majd utána megannyi más dal is, mindenféle korszakokból és projektekből. (Többek között a szomszédban zenélő Anna and the Barbies-nak is írt dalt). A számok valamennyire csoportosítva vannak a szerelem, politika, környezetvédelem, pénz, globalizáció, fogyasztói társadalom és egyéb témakörök köré.
Nem mindegyik áll egyformán közel hozzám, de most nem is ez a lényeg. Hanem hogy az összesen átüt a színpadon álló fiatalember személyisége, az, hogy komolyan gondolja ezt az egészet. A humánummal, gondolatisággal és kreativitással átitatott hitelesség olyan ritka a magyar popzenében, hogy meg kell becsülünk.
Ott, szombat este a Pistons Pub padlásán mi, háromtucatnyian, meg is becsüljük.
Láthatóan Kardos-Horváth is örül annak, hogy mi örülünk. Három „felvonásos” műsort ad, két 10-15 perces szünettel.
A második felvonás közepétől már kívánni is lehet dalokat. Az Alon tudósítója a „Lángos, tejföl, kisföccs”-öt kéri, és meg is kapja.
Ahogy a dal mondja: „Emberek, ennyi kell”.
Értékelés: 8/10