Czika László fotóival.
Alig ért véget a közép-európai fotósok és fotóik két évig tartó utazása hat országon keresztül - Magyarországot Czika László fotóriporter képviselte -, pénteken hat szobrász két évig tartó utazása vette kezdetét Körmenden.
A Körmendi Kulturális Központ és a pordenonei La Roggia Galéria közös művészeti aktivitásairól rendszeresen beszámoltunk a korábbiakban. 7 éve tart az a kulturális kapcsolat, amelynek gyümölcse Körmenden 6, Olaszországban pedig 3 megvalósult kiállítás.

A fotósok kiállítási sikerén felbuzdulva, most olasz, osztrák, szlovén, horvát, lengyel és magyar szobrászművészek alkotásait viszi el ez az
együttműködés a fenti országokba.

Magyarországot Elisabeth Ledersberger-Lehoczky szobrászművész képviseli a 2016-ig tartó bemutatkozásokon.

Az utazás első állomásán, a Körmendi Kulturális Központ Sala Terrena Galériájában megnyílt kiállításon Bebes István, Körmend város polgármestere köszöntötte e résztvevőket és fejezte ki örömét a kulturális kapcsolt több éve tartó sikerét illetően.

A kiállított tárgyakat és alkotóikat Enzo di Grazia művészetkritikus, a tárlat olasz kurátora ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A kiállítás-sorozat magyar kurátora Pálóczi Zsuzsanna.

A pénteki kiállításnyitón az olasz művész kivételével Danino Bozic horvát, Robert Puczynski lengyel, Marijan Mirt szlovén, Johann Platzner osztrák szobrászokkal és természetesen a magyar színeket képviselő és egyetlen nő Elisbeth Ledersberger-Lehoczky művésznővel találkozhattak a látogatók.

Kellemes színfoltként a körmendi Városi Vegyeskar egy csokrot énekelt a résztvevő hat ország ismert dalaiból.

A Közép-európai szobrászok című kiállítás - amelyet Giovanna Lisa, a La Roggia Egyesület elnöke is megtisztelt jelenlétével - 2014. október 31-ig látogatható Körmenden, a Batthyányi kastélyban, a Sala Terrena Galériában.




