Közel 300 milliós turisztikai fejlesztés az Őrségben és a Vendvidéken

2010.04.02. 11:07

Több mint 290 millió forintos összköltséggel, ebből 247 millió forintos európai uniós támogatással valósulhat meg egy átfogó ökoturisztikai fejlesztés 2010 végéig az Őrségben és a Vendvidéken, amely az Őrségi Nemzeti Parkot is érinti - tájékoztatta az MTI-t pénteken Márkus Ferenc, a nemzeti park igazgatója.

Több mint 290 millió forintos összköltséggel, ebből 247 millió forintos európai uniós támogatással valósulhat meg egy átfogó ökoturisztikai fejlesztés 2010 végéig az Őrségben és a Vendvidéken, amely az Őrségi Nemzeti Parkot is érinti - tájékoztatta az MTI-t pénteken Márkus Ferenc, a nemzeti park igazgatója.

A Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Progam (NYDOP) keretében elnyert támogatásból és a pályázók által biztosított önerőből például ökoturisztikai információs centrummá alakítják az igazgatóság kezelésébe került volt apátisvánfai határőrlaktanya épületét, természetismereti tanösvényeket, jelzett turistautakat, pihenőhelyeket alakítanak ki, valamint egységes turisztikai táblarendszert hoznak létre az Őrségben és a Vendvidéken - mondta.

Hozzáfűzte: az unió által is támogatott projekt a nemzeti park és a térség már meglévő turisztikai infrastruktúrájára alapoz és figyelembe veszi a turizmusból élők helyi igényeit is, mindazonáltal egy hosszú távon is fenntartható ökoturisztikai rendszert kíván létrehozni, amelynek célja a természeti táj, a néprajzi értékek, a hagyományos gazdálkodás, és a népi mesterségek élményszerű bemutatása.

A fejlesztés tengelyében a nemzeti park területén egy úgynevezett "nyugati kapu" és egy "keleti kapu" kialakítása áll - mondta Márkus Ferenc.

A nyugati kapu a hármas-határon a szlovén és az osztrák határ ölelésében a páratlan természeti és kulturális értékeket hordozó Vendvidéken, a keleti kapu pedig az Őrségi Nemzeti Park keleti részén, a közkedvelt Vadása-tó környéki településekkel közösen alakítják ki - tette hozzá az igazgató.

A fejlesztés részeként szabadidőparkot építenek Felsőszölnökön és Őriszentpéteren, témapark létesül Alsószölnökön. Mindkét említett "kapuban" egységes kivitelű turistabarát pihenőhelyeket, kerékpártárolókat és információs pontokat építenek ki.

Ugyancsak az elnyelt pályázati forrásból épül kilátó Kétvölgyön és Alsószölnökön, és vízi turisztikai fejlesztések valósulnak meg a Vadása tónál - közölte Márkus Ferenc.

.