Szombathelyi közgyűlés, 2014. szeptember: Az utolsó reggel

2014.09.11. 11:54

A Fidesz az egész pályás védekezésben hisz. Kedélyes légkörben telt az utolsó reggel.

Az olasz focit nehéz szeretni, de kétségkívül tud nagyon hatékony lenni. Mármint az, ahogy az első félidőben valahogy befötörnek egy gólt, aztán már csak a játékot tördelik, nem nagyon akarnak átmenni a félpályán, 11 emberrel beállnak a kapu elé, kirugdossák a labdát, hordággyal cipeltetik magukat ide-oda, vitatkoznak a bíróval. Csak múljanak már azok a percek, maradjon az eredmény és jöjjön a hármas sípszó.

Sokszor bejön az olaszoknak ez a taktika, amely láthatóan megtetszett az utóbbi időben kicsit megroggyant szombathelyi Fidesznek is.

Mindenesetre – hosszabb kihagyás után - csütörtöki reggel ott ülök a városháza nagytermében, mégiscsak utolsó közgyűlés, mégiscsak elhangozhat ez vagy az.

Ehhez képest szinte kedélyes a hangulat.

Szombathelyi közgyűlés, 2014. szeptember

A képviselők pártok felett átívelve csevegnek egymással, az előttem levő sorban baloldali érzelmű szavazók azt tárgyalják lelkesen, hogy néhány héttel ezelőtt Szombathely még kétesélyes hely volt, mára azonban „nagyon esélyessé” vált.

Szombathelyi közgyűlés, 2014. szeptember

„Szervusz, polgármester úr” - köszönti Czeglédy Csaba mosolyogva a terembe érkező Puskás Tivadart, aki láthatóan szintén jó hangulatban van.

Sokan kíváncsiak, hogy vajon megjelenik a nyilvános politikától búcsúzó fideszes LazáryViktor, Szakály Gábor és Marton Zsolt.

Igen, itt vannak.

Igaz, a párt máig nem kívánta megmagyarázni, mi az oka a három – maradjunk az olasz focis hasonlatnál - korábban vitathatatlanul eredményes csatár hirtelen visszavonulásának.

Szombathelyi közgyűlés, 2014. szeptember

A polgármester röviden összefoglalja, hogy szerinte mi történt Szombathelyen a elmúlt ciklus alatt. Nagy meglepés nem éri a hallgatókat, amikor a adósságrendezésről, új munkahelyekről, a 86-os útról, a Szent Márton-kártyáról és hasonlókról hallunk.

Ezek után mindenki kap egy emlékérmet a köz szolgálatának az emlékére.

A májusban elhúnyt Gyebrovszki János helyét egy fénykép jelzi, a képviselők egyperces néma felállással emlékeznek a szocialista politikustársra.

Az emelkedettebb pillanatok nagyjából eddig tartanak, hacsak nem számoljuk hozzá, hogy később Molnár Miklós alpolgármester (Pro Savaria) arra hívja fel a figyelmet, hogy ma éppen ma van a születésnapja Prugberger Emil képviselőnek (Pro Savaria), a közgyűlés korelnökének.

Masszív politikai összecsapásokat vizionálok a napirendi pontokról való szavazáskor, de semmi ilyesmi nem történik, a Fidesz biztonsági játékot játszik, kirúgdossa az összes labdát, függetlenül attól, hogy ártatlan vagy veszélyes a támadás.

Szombathelyi közgyűlés, 2014. szeptember

Merthogy a képviselők nem kevesebb, mint 14 újabb témát javasolnak napirendre venni. Ebből mindössze egyet, Szakály Gábor reklámrendelet-módosítását fogadják el, az ellenzéki 13-at válogatás nélkül leszavazzák.

Pedig vannak közöttük figyelemre méltóak is.

Ilyen például Horváth Zoltán (LMP) és Németh Kálmán (SZTKE) felvetése, hogy esetleg meg kellene beszélni, hogy hogyan is teljesült a városvezetés négy éves programja.

Még ennél is aggályosabb az a „nem” szavazat, amely Molnár Miklós és Németh Kálmán javaslatát fogadta.

A jelenlegi és a korábbi gazdaságért felelős alpolgármester – egymástól függetlenül – a városi cégek féléves beszámolóit hiányolja, annál is inkább, mert tudomásuk szerint közülük súlyos pénzügyi gondokkal küzd. Molnár szerint azért is beszélni kellene erről, mert egyesek akár fizetésképtelenné válhatnak decemberre, ami elég riasztó, különösen annak tudatában, hogy legközelebb novemberben ül össze a közgyűlés.

Czeglédy Csaba (MSZP) is hiába szeretne beszélni a Falco környéki állapotokról, egy oladi bekötőútról, egy Bem utcai háztömb panelprogram-kálváriáról vagy a Médiaközpont vezetésének pikáns ügyéről. Ez utóbbinak az ügyvezetője, Koczka Tibor Fidesz színekben indul a választáson, ami lehet, nemcsak etikai normákat, de hatályos jogot is sért.

A Fidesz szerint ezekről nincs mit beszélni.

Mindez 40-50 perc alatt lezajlik, és mivel az első "valódi" napirendi pont tárgyalása is hasonlóan bágyadt módon indul, összecsomagolok, és még a sajtókávé lehetőségével sem élek.

Majd talán novemberben.

.