Krakkó nem tartozik a magyar turisták elsőszámú célpontjai közé.
Krakkó nem tartozik a magyar turisták elsőszámú célpontjai közé, mégis nehéz róla úgy írni, hogy ne közhelyeket pufogtasson az ember. Pedig Krakkó minden, de nem közhelyes. Próbáljuk elmesélni, hogy miért.
Miért Krakkó?
Ha a kedves olvasó volt már Krakkóban, nagy valószínűséggel nem kell különösképpen magyarázkodni, hogy miért húz vissza a szív. Azért a szív, mert az ész nem könnyen talál magyarázatot a választásra. Mert ha logikusak vagyunk, vannak a közelben érdekes és izgalmas helyek bőviben. Még a szűk értelemben vett kulturális turizmus területén is hosszan lehet sorolni azokat a városokat a közeli országokban, melyek ésszerűbb választásnak tűnnek: Prága, Velence, Firenze meg még egy tucat. De ha félretesszük az észt, és a szívre hallgatunk, megint csak megcélozzuk a lengyel határt.
Aki mindenáron érvekre vágyik, akkor legyen mondjuk az, hogy Krakkó a közép-európaiság olyan arca, amely a történelmi sebhelyek mellett megmutatja mindazt, ami miatt jó itt élni: az emberi léptékek, az érzékenység, művészi mélység és az otthonosság. Aki szereti Prágát, de taszítja az ottani, lehúzásra építő turistanagyüzem, mindenképen iktassa be Krakkót célpontként.
Az út
Lengyelország papíron és GPS-tervezővel nincs messze, a valóságban azonban bátran adjunk hozzá két-három órát ahhoz az időhöz, amivel az utat először kalkuláltunk. Mi a Pozsony – Nyitra autópályán nyomtuk a pedált, egy darabig flottul ment minden, aztán először ideiglenesen, majd véglegesen tűnt el az autópálya, valahogy korábban, mint ahogy a térkép alapján számítottunk. Aztán idegesítően lassú hegyi utakon, komótos szlovák söfőrök után, hármasban, négyesben kanyargunk az elhagyatott szlovák-lengyel határhoz.
Lengyelország, első látásra
Mihelyst átlépünk a határon, megváltozik a táj. Míg a szlovák utcakép – a maga ismerősnek ható, buheragyanús vonásaival – Magyarországot és a tőlünk délebbre eső vidékeket idézi, Lengyelország már észak. A 3-4 szintes házak szétszórtan állnak a hegyek oldalában, a tetők meredekek, mindenféle – számunkra értelmetlen - tornyokkal tagoltak. Nem gazdagabb, de összességében letisztultabb, puritánabb, kifésültebb világ. Első látásra.
Szállás
Ezt nem ragoznánk, mert megírtuk részletesen, hogy hogyan és hol sikerült egy mindez tekintetben kiváló városnéző szállást jussolni Krakkó belvárosában, igencsak jutányos áron. És nem úgy tűnt, mintha ez lehetetlen vállalkozás lenne. Lényeg, hogy nem foglaltunk szállást, helyette kinéztünk kiadó lakáscímeket. Az első, amit megnézünk, minden tekintetben tökéletesen megfelelt. Kétszobás lakás az első emeleten, néhány percre a történelmi belvárostól. Részletek itt.
Krakkó összességében
Ami egész Lengyelországra érvényes, ugyanaz vonatkozik Krakkóra is. Nem veti szét a pénz, nincs nagy csillogás, a vakolatok esetenként ugyanúgy mállanak, mint errefelé, de a pénzhiány valahogy kevésbé türemkedik elő. Az utcák tisztábbak, az élet kevésbé harsány, a vagyoni különbségek tompábban jelentkeznek. A kéregetők éppen olyan ritkák, mint a lesötétített ablakú, hatalmas terepjárók, melyek oly jellegzetes hozzátartozói a magyar nagyvárosok utcaképének. Helyette van egy látszólag lassabb, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb tempó, ami a mindennapi élet megannyi területén jelentkezik, a sarki bolttól kezdve a kiülős éttermeken át a bevásárlóközpontokig.
A krakkóiak nemcsak lassabbak, de jobban öltözöttebbek és karcsúbbak is, mint mi vagyunk. Nem sokkal, de azért egyértelműen.
A lengyel konyha
Hogy a karcsúságnak van-e köze a lengyel konyhának, azt nem tudjuk, csak sejtjük, mindenesetre érdemes kipróbálni, már csak kalandvágyból is. Nem cserélnénk be a magyarral, kicsit vérszegényebb, kicsit kevésbé gyomorterhelő, de összességében kellemes. Főleg, ha megtaláljuk a megfelelő beszerzési forrást. Ez ügyen rábízhatjuk magunkat mondjuk egy jó nevű, turistákra specializálódott helyi étteremre, de izgalmasabb és sokkal olcsóbb, ha a helyiek által preferált kisebb, kevésbé flancos helyre megyünk. Ilyenek az abszolút lokális dolognak számító, önkiszolgáló rendszerű tejbárok (bar mleczny), melyek – nevükkel ellentétben – a tejtermékeken kívül helyi ételeket szolgálnak fel, igencsak nyomott árakon.
Arra viszont készüljünk fel, hogy nincs idegen nyelvű menü, a személyzet is csak lengyelül ért. Így csak abszolút felkészülten lehet eredményt elérni. Mi például két tejbisztróba is benéztünk, de mindkettőből kihátráltunk, annyira elveszve éreztünk magunkat.
Helyette felfedeztünk egy kincset, melyet közreadunk. A Polakowski nevű kisvendéglő az egykori zsidónegyedben található (ul. Miodowa 39). Igen hangulatos, gusztusos kis hely, néhány asztallal, pultos kiszolgálással és angol nyelvű menüvel. Mivel néhány utcányira volt a szállásunktól, gyakorlatilag ezt használtuk menzaként.
Nem megyünk végig a lengyel konyha fő fogásain (arra való a Google), de a zurek nevű levest mindenképpen érdemes kirendelni. Polakowskinál kapható bigos (töltött káposzta szerű valami) és barszcz (ravaszul fűszerezett céklaleves) is, a lengyel konyha iránt érdeklődők számára mindkettő kötelező kűrnek számít.
Kötelező elemek
Természetesen nem fogjuk összefoglalni – még a látszat kedvéért sem - a Wawel-domb és a főtér (Rynek Glówny) történetét vagy legfontosabb látnivalóit, mivel nem célunk versenyezni sem az útikönyvekkel, sem a Wikipédiával. Főleg nem az internet korában.
A főtér látogatásánál a legfontosabb, hogy - a kötelező látnivalók mellett (Mária-templom, az éppen felújítás alatt levő Posztócsarnok (Sukiennice), a városháza tornya, a Mickievicz-szobor stb. - adjunk időt magunkat a nézelődésre, a letelepedésre, a szemlélődésre. Ahogy a krakkóiak teszik. Nyugodtan rendeljünk ki a Ryneken egy kávét vagy egy sört, dőljünk hátra és nézzük a galambokat, és mindazt, ami történik körülöttük. Ha még nem jártunk Krakkóban, nagyjából ez lesz az a pillanat, ami miatt visszakívánkozunk ide, de ha valaki rákérdez, hogy miért, igencsak nehéz lesz szavakba önteni.
Ha nagyon sietősben vagyunk, a Wawel az, ahonnan lehet időt lecsípni. Ha a helyhez tartozó történelmi és szellemi hátteret, a múzeumkomplexum működését (egyes múzeumok tartalma, jegyvásárlás stb.) még otthon alaposan áttanulmányozzuk, akár néhány óra alatt is „végezhetünk” a hellyel. De ezzel persze aztán ne dicsekedjünk senkinek.
Mivel sok útikönyvben nincs bent, ideírjuk. A Wawel palotájának belső udvarában, a bejárattól balra levő sarokban található az úgynevezett csakra pont. A hinduk hite szerint Siva hét isteni erejű követ adott az emberiségnek. Ezek közül az egyik történetesen itt van. A katolikus lengyelek láthatóan nem rajongalak a furcsa megtiszteltetésért. Korábban állítólag egy táblát tettek oda, mely szerint a sarokban semmilyen csakra nincs, de általános derültséget okozott, mostanában kifinomultak eszközöket alkalmaznak. Mikor ott jártunk, egy terelőzsinór volt előtte, nagy rafináltan. De láthatóan ez sem tökéletes a módszer, mert a zsinór mögött egy fiatal pár csókolódzott – és itta magába a csakra energiáját.
Félkötelező elemek
Minden turista számára „félkötelező” az egykori városfalakon belüli minél több kóborlás. És ha már kóborlunk, mindenképpen kóboroljunk el a középkori egyetemi negyed felé, különösen az úgynevezett Collegium Maius udvarára, ahol a falakból még ma is szivárog az egykori alkimista mesterek ügyködése. A meglehetősen korán záró (délután 3) múzeum mellett a turisták imádják az egyetemi órát, amely minden egész órakor eljátssza a diákhimnuszt (Gaudeamus Igitur), miközben a falból jönnek -mennek az egyetem egykori hírességeinek apró szobrai.
Minden útikönyv megemlíti az egykori zsidónegyedet, a Kazimierzt. Hogy ne érjen bennünket csalódás, nem árt némi háttér-információ. A hely egykor valóban a krakkói zsidóságnak volt a lakhelye, de már 1822-ben lebontották a gettó falait, és innentől kezdve fokozatosan hagyták el a zsidók a területet. Mára gyakorlatilag nem lakik zsidó itt, ráadásul a szocializmus alatt alaposan lepangott az egész környék, olyannyira, hogy egy-két évtizede állítólag még a rendőrök is meggondolták, hogy merrefelé sétálgassanak itt.
Bár a környék már kezd konszolidálódni, Krakkó belvárosához képest nem túl szívderítő az épületek állaga. Kazimierz a zsidó temetők és zsinagógákon kívül mást is kínál a turistáknak és a helyieknek egyaránt. Afféle vigalmi, bohém negyedként látszik újjászületni. A málló homlokzatú épületek árnyékában egymást érik az éttermek, sörözők, bárok, művészeti galériák és intim üzletek, de nem agresszívan, inkább hangulatosan és intelligensen. Már most jó hely, és néhány év múlva valószínűleg egyik legjobb lesz Európában.
Amit még ajánlunk
Bár Kazimierz a híresebb, a krakkói zsidók 20. századi tragédiája sokkal inkább egy másik városrész, a Visztulán túli Podgórze nevéhez kötődik. Itt még két helyen is láthatók a náci gettó egykori falai (nem könnyű megtalálni őket), és itt található a Spilberg filmjével világhírűvé lett Schindler-gyár.
A gyár ma is áll, jönnek is nézegetni a turisták, főleg elektromos golfkocsin idefuvarozott amerikaiak, de azért nagy látványra ne számítsunk. Egy meglehetősen lepattant területen van egy zárt gyárkapu, a falon meg egy emléktábla. És ennyi. Állítólag nemsokára múzeum nyílik itt, de krakkóiak már csak viccelődnek a folyamatos határidő-módosítások kapcsán.
Öt nap alatt volt időnk olyan dolgokra és helyekre is, melyeket egy villámlátogatás nem tett volna lehetővé. És ezek az apró dolgok azok, melyek igazán emlékezetessé teszik a kirándulást, olyanok, melyek miatt úgy érezhetjük, hogy tényleg miénk lett a város.
Volt idő például a külsőbb kerületetekben való bolyongásra, a Visztula partján és az egykori városfal helyén épített zöldterületen (Planty) való sétálásra.
Egy egész napot rászántunk Krakkó három buckájának való felderítésére. Hogy mi az oka a krakkóiaknak az épített buckákhoz való vonzódásának, azt nem tudjuk, mindenesetre az összes kellemes kirándulóhely. A legkomolyabb – belépős – a Kosciuszko-halom (Kopiec Kosciuszki). Ez Salwator városrészben, a belvárostól néhány kilométerre található, és a lengyel szabadsághős tiszteletére emelték 1820-ban. Akinek tériszonya van, kissé kellemetlenül sétál fel a gyalogút-szerpentinen, de a látvány sok mindenért kárpótol. Az egész létesítményt nemrég felújították, így jó karban van, és láthatóan népszerű is a lengyel és a külföldi turisták számára.
Szintén jó a kilátás a Krakus-halomról (Kopiec Kraka), amely a már említett Podgórze városrészben található. Ingyenesen fel lehet sétálni a helyre, amely a legenda szerint a Krakkót alapító Krakus király sírhalma. A buckát nagy zöldterület veszi körül, így szép időben ideális piknikezőhelynek is használható.
A távoli Nowa Hutában lelhető a harmadik, a Wanda-halom (Kopiec Wandy), ahol a legenda szerint Krakus király lánya van eltemetve, aki hősiesen nem akart egy német felesége lenni. A halom másik érdekessége maga a helyszín. Nowa Hutát (ahol körülbelül 200 ezer ember lakik) a kommunisták rittyentették Krakkó mellé a háború után, állítólag azért, hogy kicsit ráncba szedjék az új rendszer kapcsán nem túl lelkes krakkóiakat. A betelepedett munkások és itt épült acélmű (ami jól látható a Wanda-halomról) aztán más gondokat okoztak.
Ilyen volt például, hogy Nowa Hutában nem épült templom, de az itt lakók mégis szerettek volna egyet. Először csak egy keresztet emeltek – amit a kommunisták eltávolítottak -, majd Karol Vojtyla érsek (aki később II. János Pál Pápaként lett ismert) meggyőzte a hatalmat, hogy mégis kell Nowa Hutába, a szocialista mintavárosba egy templom. Így adták át 1977-ben a Bárka (Arka) néven ismert posztmodern templomot, amely méretével és keletkezési körülményivel meglehetősen egyértelmű üzenet volt a rendszer számára.
A vallás jelenléte Krakkóban még ma is minden várakozást felülmúl. Nemcsak az egymást érő templomok hatalmas számára gondolunk, hanem olyan mindennapi tevékenységre, mint a templomba járás. A templomok hatalmas forgalmát ráadásul nem az idősek, hanem a fiatalok jelentik. Fiatal párok kézen fogva mennek a misére, a tizenévesek tisztelettudóan leveszik a fülükről az mp3-at, hogy befussak az útjukba eső templomba imádkozni egyet.
Néhány gyakorlati dolog
Ahogy jeleztük, szállásfoglalásra és a konkrét szállásra még visszatérünk a szállásteszt rovatunkon belül, de a konklúziót megosztjuk. Krakkóban a szobakínálat láthatóan meghaladja a keresletet, így nyugodtan elindulhatunk mindenféle foglalás nélkül, biztosak lehetünk benne, hogy találunk pénztárcánknak és igényünknek megfelelő szállást.
Az árak – nemcsak a szállásra értendőek – nagyjából a magyarországinak felelnek meg, olykor valamivel felette, olykor alatta vannak, ami azt jelenti, hogy egy krakkói hétvége sokkal kevésbe terheli meg a pénztárcánkat, mint egy bécsi vagy római.
Útikönyvek tekintetében sok vacakot találtunk itthon, de például nyugodt szívvel tudjuk ajánlani a Thomas Cook sorozat „Krakkó” kiadványát, melynek kissé furcsa logikája van, de élvezetes stílusban megírt, a praktikumot és az elméleti tudnivalókat jó arányérzékkel vegyítő, abszolút használható kiadvány.
Az angolul elboldogulók számára még ennél is hasznosabb a „Krakow in Your Pocket” kiadvány, amely elvileg 5 zlotyiba kerül, de mi ingyen kaptuk a szálláson. Ez az időszakosan kiadott, 150 oldalas füzet egyszerre útikönyv, programajánló, kulturális kalauz és hasznos információk gyűjteménye.
És ha a magyarok már nem is foglalkoznak annyit az egykori legendás magyar-lengyel barátsággal, a krakkóiak láthatóan még számon tartják. A szállásadó fiatal srác lelkendezve mesélte, hogy szülei milyen élményekkel jöttek haza Budapestről a kilencvenes években. Meg úgy általában, tényleg jól esett az az érezhetően meleg fogadtatás, ami a környező egyéb szláv országokban meglehetősen visszafogottan van jelen, ha magyar szót hallanak.
Dióhéjban talán ennyit.
Kapcsolódó cikk: