A hitről, a reményről, a szeretetről, az öntudatra ébredésről (is) szól Deák Kristóf Mindenki című, úgynevezett élő szereplős rövidfilmje (2015). Oscar-várományos (2017).
A történet bárhol játszódhatna, akár az Újvilágban, avagy az Urálon túl, ám nagyon közép-európai is. Demonstráció a megkülönböztetés, a kirekesztés, az embermustra ellen.
Gyermekkórus tagjai összefognak az őket rafináltan manipuláló, rosszmájú, irigy, dühös zsarnok-karnagy ellen. Elég volt!
Lázadásukat siker koronázza, merthogy elűzik a hadiperszónát.
Fölszabadulnak. Boldogok!
Beleborzongunk. Szurkolunk. Elmosolyodunk, miközben a szemek sarkából összegyűlő nedvesség meg-megtisztítja a képünket a rárakódott szennyeződésektől.
S talán ismét hinni merünk abban, hogy mi is képesek leszünk összefogni és elűzni a hatalmuk megtartása érdekében semmitől vissza nem riadó autokratákat. Szükségeltetik rátermett, tehetséges, önzetlen, tekintélyes vezéregyéniség, mint a Mindenkiben: Liza, akinek a jeladására meg lehet fogni jó erősen a másik, egymás kezét.
Akkor már nincs lehetetlen.
Deák Kristóf harmincöt éves. Majd’ minden lényegeset tud a létkínokról. Nagyon elege lehet abból, amiben él(ünk).
Arról nincs információ, hogy vérszerinti leszármazottja-e Deák Ferencnek (1803-1876), az első felelős magyar kormány karizmatikus egyéniségű igazságügy-miniszterének, aki hazánk erkölcsi, anyagi gyarapodásáért felbecsülhetetlen áldozatokra volt képes. Nincs is jelentősége a rokoni ágnak, elegendő a köztük lévő szellemi kapocs. A Deák-mauzóleum márványán /Budapest, Fiumei út, Nemzeti Sírkert/ ez olvasható: „Kockáztathatunk mindent a Hazáért, de a Hazát kockáztatni semmiért nem szabad”.
A reményről s a szeretetről is szóló huszonöt perces dolgozat, pontosabban Deák Kristóf kiáltása/kiállása hitet adhat millióknak, az Oscar-jelölésnek köszönhetően pedig milliárdoknak e földgyurmán. Az öntudatra ébredéshez.