Hirdetés

A teremtés tanulható - Cameron Carpenter, Tomo Keller és a St Martin in the Fields példája a Müpában

2017.05.23

Teremtuccse.blogspot.hu / Szenkovits Péter.

Hirdetés

Célja van annak, hogy e glóbuszon vagyunk. Hozzuk ki magunkból azt, amivel/amiből fényt tudunk csiholni, sugározni. „Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, / Hogy melegedjenek az emberek”. (József Attila /1905-1937/ - Tél)

Cameron Carpenter (1981) orgonaművész-hangszerkonstruktőr, Tomo Keller (1974) hegedűművész, koncertmester és az Academy of St Martin in the Fields londoni kamarazenekar (1958-ban Sir Neville Marriner /1924-2016/ hegedűművész, karmester alapította), az együttes neve profánul: „Szent Márton Akadémia a mezőkön” – a budapesti Művészetek Palotájában arra inspirált, hogy keressük/találjuk meg a boldogságot. De, ne mások - ne a másik - ellenében. Együtt. Közösen.

A vitathatatlan géniusz Cameron Carpenter csibész, vagány, belevaló fickó, polgárpukkasztó hírében áll. A Müpa monumentális orgonáján, „ég és föld között” improvizációkkal „köszönt” a zsúfolt háznak. Megcsillantotta: nem akármilyen szférákban járatos. Majd lenyargalt a színpadra, ahol a saját készítésű, utazó orgonáján Johann Sebastian Bachot (1685-1750) idézte meg saját átiratában. Azt is jelezte: a gazdag örökséget illőn kell – akár átgyúrva - továbbadni. (Bár számomra mégis inkább kötelező – jóllehet tiszteletteljes – kűrnek tűnt.)

Partner zenekara – a már jelzett, szintén világklasszisként jegyzett „Szent Márton a mezőkön” – kortárs művel kelt önálló életre: Sally Beamish (1956, londoni zeneszerző) Változatok egy Benjamin Britten-témára című kompozíciójával. Sally „nem akart ’brittenes’ zenét írni, hanem saját reflexióit komponálta meg Brittenre” (Hollós Máté /1956/, Erkel-díjas zeneszerző). Tehát itt is „megcsíphettük” a lánglelkű mester – B. Britten (1913-1976) – előtti főhajtást, akárcsak az újjáteremtés igényét, szándékát, s pazar megvalósítását. Az Academy of St Martin in the Fields, Tomo Kellerrel az élén odaadóan, finoman, lágyan tálalt; benső rezdüléseink rímeire lelt. Létfinomítóban érezhettük magunkat. Jelenünk mindennemű roncsolását, piszkát, mocskát, tébolyát feledhettük. Az annyira, de annyira vágyott béke(sség) bélelte ki ideg- s érzőpályáinkat. /Sally Beamish-ről még annyit: a 2012-es londoni olimpia szervezőbizottsága tőle is rendelt művet./

Cameron rendesen a lovak közé csapott. Francis Poulenc (1899-1963) g-moll orgonaversenyét árasztotta felénk/belénk. Tisztítás/tisztulás. Nyugalom.

Csend. A teremteni tudás – tán’ legfőbb - feltétele.

„Szent Márton Lovagjai” briliáns Benjamin Britten művel rukkoltak ki: Változatok egy Frank Bridge-témára. F. Bridge (1879-1941) Britten mestere volt. „A szigorú tanár nemcsak tudást nyújtott, hanem ízlést is diktált”. (Hollós Máté). A tízvariációs kompozíció élet-íz sűrítmények összessége.  Integritás/egyesíthetőség, energia, báj, játék, humor (meg paródia, ahogyan a libák lépegetnek: frenetikus!), hagyomány, szenvedély, vitalitás. Gyász, együttérzés. Hódolat. És nem utolsósorban hála: a tanulóévekért, a tisztességért, az emberségért. A kreatív létköznapokért.

Életközösségekért.

Szinte robbantak George Gerschwin (1898-1937) dalai Cameron orgonáján. Majd ráadás, ráadás, ráadás. Hogy magunkkal vihessük/vigyük: nincs lehetetlen!

„Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni, / Hogy felmelegednének az emberek!”. (J. A.)

Mi más is lehetne a célja annak, hogy e sárgolyón vagyunk?!

Fotó: Nagy Attila, Müpa