Hirdetés

Varsói melódia: tisztelgés Törőcsik Mari előtt
Törőcsik Mari és Sztankay István – Varsó melódia, Katona József Színház, 1968 – Fotó: Keleti Éva

Varsói melódia: tisztelgés Törőcsik Mari előtt

Szenkovits Péter - teremtuccse.blogpsot.hu

2018.07.18. 16:27

Tompos Kátya egyenrangú az 1968-as Helgával

Hirdetés

teremtuccse.blogpsot.hu
Szenkovits Péter írása

 

Friss tanítóként, az 1970-es évek legvégén, legényszobámat félbeválasztó szekrény hátoldalán plakát hirdette (még, hogy nincsenek véletlenek?!), a Varsói melódiát. Nem tudom, hogyan s miként került hozzám. De már akkor is – valójában persze, mindig - rajongtam Törőcsik Mariért. Ő volt Helga a Nemzeti kamarájában, a Katona József Színházban. Viktor (vagy akkor talán Vitek) Sztankay István, a rendező Iglódi István. Bemutató: 1968. október 26. Sem a premiert, sem bármelyik későbbi előadást nem láttam. Ám valamiképpen mégiscsak, magától értetődően, életem részévé vált a transzparens.

1980 telén, kiskatonaként, bekopogtattam Törőcsik Mari öltözőjének ajtaján. A szünetben. Győrben, a Kisfaludy Színházban. A Kurázsi mamát játszotta. Iglódi István (1944-2019, Kossuth-díjas) rendezte.

Marika azóta számtalanszor megajándékozott személyes varázsával. Megtisztel(t) a bizalmával, s azzal, hogy - újságíróként - közvetíthet(t)em a gondolatait, az érzéseit az olvasók, rajongótábora felé. Volt szíves megengedni, hogy a róla/vele készített írásaimból könyvet adjak ki A Jóisten tenyerén Törőcsik Mari címmel (2016). Immár megint tanítóként…

És most tessék, a Varsói melódia! (Leonyid Genrihovich Zorin orosz drámaíró /1924/ alkotása, 1967-ből.)

Pontosan fél évszázad elteltével! A 2018-as előadás színlapja az asztalomon. Helga Tompos Kátya (1983). Viktor Adorjáni Bálint (1980). Rendező Kocsis Gergely. Producer Orlai Tibor. Budapesti premier: 2018. szeptember 14. Hatszín Teátrum. (Jókai utca 6.) Ugyanitt tartották az elmúlt szombaton, július 14-én a sajtó- és munkabemutatót.  (Az országos debütálás július 19-én, csütörtökön, Balatonföldváron, a Kultkikötőben lesz.)

 

Törőcsik Mari, egy ország Marikájának életében Helga nem csupán egy szerep volt az irgalmatlanul sok közül. S bár 1968-ban, krisztusi korára, aligha akadt filmrajongó e golyóbison, aki ne ismerte volna a nevét/arcát/játékát, legalább egyik-másik moziját, ám a színpadon „Helgával” sikerült végre-valahára sztorníroznia a hazai színikritikusok addigi fanyalgását.

Kárpáti Aurél (1884-1963; színházi és irodalmi kritikus, író, költő; Baumgartner-díjas: 1929, 1936; Kossuth-díjas:1960) volt az egyetlen, régi nagy, „öreg” recenzens, aki korábban Marika Solvejgjéről (Ibsen: Peer Gynt) így írt: „Még keveset tud, de megérkezett valaki a magyar színpadra”.  

Helga „hozta meg” Törőcsik Mari számára az egyértelmű, visszavonhatatlan „sajtószakmai” elismerést: kétségbevonhatatlanul nagy színművész! /A Wikipédia szerint a „nagyérdeműnek” is ekkor, nevezzem így: esett le az a bizonyos „törőcsikes teátrumi tantusz”./

Tompos Kátya és Adorjáni Bálint – Varsó melódia, Hatszín Teátrum, 2018 – Fotó: Takács Attila

A mostani Varsói melódia tisztelgés /is/ Törőcsik Mari előtt. Hódolat. Szeretet.  Energiatöltet: Felé!

Csúcs. Legfőképpen azért, mert Helga, azaz Tompos Kátya azt az érzetet kelti: méltó utóda Törőcsik Marinak. Az érzékenysége. A tüneményessége. Az eszköztelensége. A létezése. Nincs mimikája, gesztusa, villanása, ami ne ezt sugározná.

Amiként fenomenális Eliza Doolittle-ként a Centrál Színházban, a Ma Fair Lady-ben partnerével, az ugyancsak kivételes Alföldi Róberttel, Puskás Tamás bravúros, nagyvonalúan elegáns, lélekcsiszoló rendezés-remekében. Nem tudok, képtelen vagyok betelni velük. (Négyszer láttam őket. Eddig.)

A Madách Színház Szerelem Shakespeare-jét legfőképpen Tompos Kátya Violája miatt volt érdemes megnéznem, kétszer is. („Váltótársát”, Petrik Annát, sajnos, nem láttam. El tudom képzelni, hogy ő is csoda.)

Egyébiránt Tompos Kátya vasárnap (22-én) Holdjárat címmel ad koncertet - Hrutka Róberttel közösen – a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

 

A Varsói melódia Leonyid Zorin egyetlen, szélesebb körben (el)ismert műve. Moszkva, 1947. Az énekművésznek tanuló lengyel (vendég)leány „véletlenül” megismerkedik a magát a borászat tudományával eljegyző egyetemistával, az orosz/szovjet, háborúviselt Viktorral. Chopin-hangversenyen.

(2009-ben a Pinceszínház mutatta be a darabot, Gryllus Dorkával és Simon Kornéllal, Kőváry Katalin rendezésében. Kár, hogy 2014-ben végleg lekerült a műsorról. Az én képzetemben rendkívülinek sejlik fel az a színrevitel is. Akárcsak a még korábbi, amikor Ascher Tamás állította deszkákra Pogány Judittal, Koltai Róberttel. Akik látták, fergetegesnek jellemzik. Elhiszem.)

A háború – a fasizmus – pusztítása után vagyunk. A politika minden létzugba betolakszik, akárcsak ma. Szétrombolja a bimbózó, vagy is inkább a már szárba szökkent szerelmet. Merthogy az ukáz szerint külföldivel, pláne legyőzött ellenség leányával, nincs házasság. Punktum. Vége mindennek. 1957-ben találkozik újra Helga és Viktor meg aztán 1967-ben. De már, szinte, minek?

Zorin, szerintem, csak „skicceket rakott fel a vászonra”, a világirodalmi mélységektől s magasságoktól fényévekre poroszkál (már bocsánat!), és mégis: körbelengi az egészet valami, nem is tudom, báj. Finomság. Vibrál lélek s levegő. Kezd közünk lenni hozzá. Mert Helga Tompos Kátya, s mert Viktor Adorjáni Bálint. Működik közöttük a kémia. Szenvedélyt sűrítenek a helyzetgyakorlat sorozatokba. Professzionálisan. És nem „mintha-figurák”, hanem ők azok.

Miközben töprenghetünk, hogy mennyire engedjük be az életünkbe a (világ)politika mocskát? Mi múlik rajtam, s mi már nem? Zorin „apó” mégiscsak kapiskálhat valamit?  A szerelemről pedig egészen megbízhatóak az információi.

 

Varsói melódia, 1968-2018. Arra szintúgy jó (lehet) a saját mérleg-félénk elkészítésén túl, hogy akár derüljünk is egykori énünkön, naivitásunkon. Legyintsünk. Nyugtázzuk, mint teszi ezt Gerendás Péter, Bródy János, Koncz Zsuzsa a dalban: „…így volt jó, így volt szép”.

Ám legfőképpen örülhessünk annak, hogy Törőcsik Mari színpadi („hivatalos”) elfogadásának ötvenedik évfordulóján egykori Helgáját az ő nívóján teremti elénk/belénk Tompos Kátya. Kárpáti Aurél, minden bizonnyal, csettintene. Nem utolsósorban: Adorjáni Bálint izzásán elégedetten mosolyoghat az égi teátrista Sztankay István (1936-2014; Kossuth-díjas).

A friss színi szórólap, rajta Tompos Kátya és Adorjáni Bálint fotójával, igencsak „jól érzi magát” dolgozószobai íróasztalomon. Törőcsik Mari és Maár Gyula (1934-2013; Kossuth-díjas filmrendező, Marika élet- s művészpárja) közös fényképének szomszédságában.