Európai Filmdíj - Reisz Gábor Rossz versek című filmje is a jelöltek között

2019.08.20. 21:40

Reisz Gábor filmje is jelölést kaphat az Európai Filmdíjra.

Reisz Gábor Rossz versek című filmje is bekerült az Európai Filmdíjra jelölhető alkotások válogatásába - derült ki az Európai Filmakadémia (EFA) keddi közleményéből.

Az idei válogatásban 31 ország 46 filmje szerepel, amelyeket az EFA testülete és meghívott szakértők válogattak ki. 
A következő hetekben az Európai Filmakadémia több mint 3600 tagja szavaz a filmdíj legfontosabb kategóriáinak - a legjobb európai film, rendező, színész, színésznő és forgatókönyvíró - jelöltjeiről.

A jelöléseket november 9-én hirdetik ki Sevillában, a győztesekről nyolctagú zsűri dönt. A díjakat december 7-én Berlinben adják át.

Reisz Gábor önéletrajzi ihletésű filmjében a felnőtté válás legfontosabb kérdéseivel foglalkozik, azzal, hogy megvalósíthatók-e a vágyaink, a különböző gyerekkori énjeink elégedettek lennének-e azzal az emberrel, akivé váltunk. 

A Rossz versek a Proton Cinema gyártásában, a Les Films du Balibari és az RTL Magyarország koprodukciójában készült a Filmalap támogatásával. 

A hazai mozik a filmet decemberben mutatták be. Nemzetközi premierje az A-kategóriás tallinni fesztiválon volt, majd a torinói fesztiválon három zsűri díjazta, Monte-Carlo filmfesztiválján elnyerte a fődíjat. A Magyar Filmakadémia tagsága négy kategóriában tüntette ki Magyar Filmdíjjal a Rossz verseket áprilisban.

Reisz Gábor filmjének olyan vetélytársai lesznek, mint például a német Eva Trobisch All Good című alkotása, az orosz Kantemir Balagov filmje, a Beanpole, a francia Francois Ozon alkotása, a By the Grace of God vagy a lengyel Agnieszka Holland filmje, a Mr. Jones.

.