Ma van A Dal 2022 második válogatója

MTI

2022.02.05. 12:04

A Dunán 19 óra 35 perckor kezdődő élő adásban tíz produkció látható.

A közmédia dalválasztója megújult zsűrivel (tagja Wolf Kati, Egri Péter, Ferenczi György és Mező Misi), valamint élő zenével várja a nézőket.

Az idei műsorban negyven előadó versenyez Az Év Dala 2022 címért. Ismét a magyar zenéké a főszerep, a zsűri pedig újra a közönséggel együtt keresi Magyarország slágerét.

A szombati második válogatóban Andelic Jonathan Jota (dalának címe: Elhiszem még), az Audioshake (Influencer), Fóris Rita (Olyan szép), Gubik Petra (Ez van, ez!), Hegedűs Bori és Tempfli Erik (Anya), a Nova Prospect (Utolsókból elsők), az Ocho Macho (Lazulj bele), Pádár Szilvia (Kismadár), a Pink & The Panthers (Fényes galaxisok), valamint a Subtones (Nem segít más) lép színpadra. Az extra produkciót Egri Péter adja elő.

A négy válogatóból adásonként öt, összesen húsz dal jut tovább a két elődöntőbe: négy produkció a zsűri pontjai alapján, az ötödik a közönség szavazataival. Az elődöntőkből négy-négy dal kerül a fináléba, így nyolc dalt hallhatnak újra a nézők, márciusban derül ki, melyik lesz Magyarország slágere 2022-ben. A végső győztesről idén is a közönség dönt.

A nyertes dal előadója Az Év Dala 2022, egyben a Petőfi Zenei Díj Év dala 2022 elismerésben részesül, emellett tízmillió forintot kap produkciója fejlesztésére, valamint egy tízdalos stúdiólemezt és az egyik felvételhez videoklipet készíthet. A döntőbe jutott nyolc dal minden előadója gazdagodik zenei pályájára fordítható nyereménnyel. Idén is odaítélik a legjobb dalszövegért járó díjat, valamint az Akusztik Dalverseny fődíját.

Részletes információk A Dal Facebook- és Instagram-oldalán, webldalán, valamint a műsor hivatalos YouTube és TikTok csatornáján találhatók.

.