Total Dance Festival is lesz az idén 25 éves Fezenen

MTI

2022.06.19. 12:01

Két év kényszerszünet után rendezik meg a fesztivált július 27-30. között.

A pop, a rock és a heavy metal vonal mellett az elektronikus műfajok és Európa egyik legnagyobb retro showja, a Total Dance Festival is megjelenik a jubileumi, idén 25 éves Fezen fesztiválon.

A székesfehérvári önkormányzat közleménye szerint a rendezvényt két év kényszerszünet után rendezik meg július 27-30. között több mint 100 fellépővel és közel 20 külföldi produkcióval. Köztük lesz a fesztivál történetének egyik legnagyobb metal fellépője, a finn, szimfonikus metalt játszó Nightwish, de visszatér a német techno zenekar, a Scooter is.

Újdonság, hogy lesz egy minifesztivál a fesztiválban, hiszen július 29-én az egyik nagyszínpad a Total Dance Festivalé, ahol több mint háromórányi slágeregyveleget kap a közönség tizenkét előadótól, köztük az Eiffel 65-tól, a Mr. President-től, La Bouche-tól, a hazai kedvencek közül pedig a Kozmixtól, az Ufotól és a Happy Gangtől.

Kovács Antal főszervező jelezte, hogy a 25 éves születésnapot tortával, tűzijátékkal és egy szabadtéri, nagyszínpados NECC partyval ünneplik a zárónapon. Megemlítette, hogy a fesztiválra 40-60 ezer embert várnak.

Cser-Palkovics András polgármester közölte, hogy idén nem az amerikaifutball-pályán lesz kialakítva a kemping, hanem a Bregyó-közi szabadidőközpontban, és a két helyszín között buszjáratok szállítják majd a fesztiválozókat.

.