Magyar Tavak Fesztiválja három napon át a Tisza-tónál

MTI

2022.07.26. 15:02

A Tisza-tónál péntektől vasárnapig várják a természet, a sport és a kultúra kedvelőit.

A Magyar Tavak Fesztiválja legrégebbi helyszínén, a Tisza-tónál péntektől vasárnapig várják a természet, a sport és a kultúra kedvelőit  - közölték a szervezők közleményben az MTI-vel.

Pénteken gálaesttel kezdődik a program a tiszafüredi Morotva Kerékpáros Pihenőparkban. Közreműködik mások mellett a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, Miklósa Erika, Iván Szandra, Tóth Vera, Csiszár István, Rab Gyula, Pataki Bence, ifj. Balogh Ferenc Hidden Kingdom című előadásával. A műsorvezető Csete Bea lesz.

A második napon, július 30-án, szombaton  a Tisza-tó körül kerékpározással, azaz a Tour D'Operával  folytatódik a fesztivál, minden partmenti településen komolyzenei koncerttel várják a fesztiválozókat.

A rajt a tiszafüredi Morotva Kerékpáros Pihenőparkban lesz, ahol a Füredi Fúvósok és a helyi mazsorettesek kívánnak jó utat a résztvevőknek. Poroszlón Porkoláb Gyöngyi és vendégének beszélgetésével indul a túra, Sarudon a Talamba Ütős Együttes és Horgas Eszter fuvolaművész közös előadására várják a résztvevőket, Dinnyésháton pedig Schöck Atala és a Melodika Project tagjai lépnek színpadra.

Az ebéd a kiskörei hallépcső melletti Lépcső Bisztrónál lesz, miközben Jász András, Iván Szandra és Horváth Márk előadását hallgathatják a résztvevők. Ebéd után az abádszalóki strandon Lőrincz Judit operaénekes, Molnár Nikolett, Barabás Botond és Dósa Mátyás színművészek műsorát a Szolnoki Szimfonikus Zenekar kíséri. A következő megállónál, Tiszaderzsen szintén a Szimfonikus Zenekarral lép fel Homonnay Zsolt és Polyák Lilla.

Tiszaszőlősön lesz Szűcs Antal Gábor gitáros és Gál Péter hegedűművész közös produkcióját lehet meghallgatni, a tiszafüredi Kormorán Kikötőben a Szolnoki Légierő Zenekar és a New Step Fitnesz előadását tekintheti meg a közönség. A kerékpáros napra jegyet váltók az Urbán Verbunk táncprodukciójára is ellátogathat a Morotva Kerékpáros Pihenőparkba.

A fesztivál utolsó napján, július 31-én, vasárnap reggel a családi napon először a futásé, majd a csónakázásé lesz a főszerep. Az Operun örömfutásra a gyermekeket egy kilométeres, míg a felnőtteket tíz kilométeres távon várják a szervezők. A futáshoz a ritmust a Band of Streets muzsikája adja. A futással egy időben kezdődik a főzőverseny, a zenét a Tiszafüredi Ifjúsági Fúvószenekar biztosítja, miközben a Tiszafüredi mazsorettek és a Dalma Dance Mazsorett- és Tánccsoport lép fel. A családi napot színesíti Debreczeni Dóra DD FIT bemutatója, Benjamin Britten Noé Bárkája című gyerekoperája és a Budapest Ragtime Band koncertje. A főzőverseny eredményhirdetése után az Alma Zenekar muzsikál.

Vasárnap délelőtt fut ki a Hotel Balneum kikötőjéből a Boat D'Opera. Idén Tiszafüred környékét lehet bejárni csónakkal. A program során fellép Bábel Klára hárfaművész, Kalmus Felicián csellóművész, St. Martin, Herczku Ágnes és a Banda, illetve Vadkerti Imre előadóművész.

A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják.

A rendezvény ötletgazdája és főszervezője Debreczeni Ildikó. A Magyar Tavak Fesztiválja június végén a Velencei-tónál kezdődött, a Tisza-tavi helyszínt követően pedig augusztus végén a Balatonnál debütál.

.