A japán katonák még évtizedekkel Hirosima után sem akarták elhinni, hogy bukták a háborút.
Egy napokban kapott, igazán igényes sajtóanyag szerint a „legális zeneletöltésért küzdenek az X-Faktor sztárjai”. Erről az jut eszembe, hogy japán katonák még évtizedekkel Hirosima után sem akarták elhinni, hogy bukták a háborút.
Vannak olyan témák, amelyek ott bujkálnak az agyban, az ember raktárba teszi őket azzal, hogy majd egyszer megírja őket, ha úgy alakul. Aztán általában nem alakul úgy. Ilyen például a lemezipar ügye. Amikor a könyvesboltok kirakatában meglátom a 4900 forintos cd-ket és a 6900 forintos dvd-ket, még az utcán kedvem lenni előrántani a laptopot, és jaj de megmondani a tutit, de mire hazaérek, már nem is tűnik olyan fontosnak a dolog, ki a francot izgat, mennyit adnak el Sade új lemezéből.
Most mégis előjött a téma, igaz, nem a kirakatnál, ezúttal házhoz jött az írásra serkentő motiváció.
Egy budapesti hírügynökség sajtóanyagban arról tájékoztat, hogy „az X-Faktor első négy helyezettje, Vastag Csaba, Takács Nikolas, Király L. Norbi és Janicsák Veca nem tudja tovább nézni, hogy milyen sok az illegális zeneletöltés, a silány másolat. Ezért együttes erővel küzdenek a legális zeneletöltésért, és ezt demonstrálva széttépték a másolatokat.”
Lehetne viccelődni persze azon, hogy mennyire eredetiek a kereskedelmi tévé által kreált egyszer is alig használatos énekesek, hogyan lehet silány egy digitális másolat, vagy akár le lehetne hozni az egész anyagot minden mukk nélkül, elvégre ingyen van, nyár van és uborkaszezon.
Csak éppen ez az uborka most fenn akadt a torkomon.
A lemeziparral az a baj, hogy hozzászokott a pénzhez, azon belül is a nagyon nagy pénzhez. Tessék csak utánaszámolni, hogy – mondjuk egy filmhez képest – mennyibe kerül előállítani egy lemezt, mennyit adott el belőle fénykorában egy kiadó, mennyi ment a zenészeknek és mennyi maradt a zsebben. Huh.
A sok pénz – ahogy ez lenni szokott – nemcsak még kapzsibbá tette a kiadókat, de elvesztették tájékozódó képességüket is.
Mikor 1999-ben elindult a Napster, a kiadóknak tudniuk kellett volna, hogy egy korszak lezárult, valami nagyon más jön, és ha valamennyire felszínen akarnak maradni, adekvát választ kell kitalálniuk.
De nem találtak ki. Annyi történt, hogy az internetet ellenségnek tartották, a másolókat, a letöltőket pedig – jobb nem jutott eszükbe – bőszen fenyegették. Élen járt a fenyegetésben a magyar Artisjus is, reklámjaiban azt sugallva, hogy minden másolás és letöltés illegális, holott ez egyáltalán nem igaz.
A lemezek árát közben – dacolva a kihívásokkal - a korábbi szinten tartották.
Az internet meg szép lassan eljutott mindenhova, új, a korábbinál is veszélyesebb technológiák (torrent) jelentek meg, a sávszélesség sokszorosára nőtt.
A zeneipar – miközben a lemezek árát a korábbi szinten tartotta - még mindig a régi mantrát hajtogatta: a letöltés lopás. Csakhogy ezzel az érvvel nemcsak az a baj, hogy a „bűn” ellenőrizhetetlen, hanem az is, hogy ellentmond az emberiség több tízezer év alatt kialakult, a tulajdonlással kapcsolatos zsigeri érzéseinek.
Nézzük csak mit ír a sajtóanyag.
„Az illegális letöltés pont olyan, mintha valaki bemenne a boltba, levenne a polcról egy kenyeret és fizetés nélkül távozna, vagyis lopna. Ez ellen fel kell lépni! Éppen ezért döntöttünk úgy Vecával, Nikolasszal és Norbival együtt, hogy nyíltan felvállaljuk a harcot a legális zeneletöltésért. Áttéptük a silány másolatot, és megmutattuk: milyen az eredeti” – mondja Vastag Csaba, az X-Faktor győztese.
Mellékszálon szívesen megkérdeznénk egy élő interjúban Vastag Csabát, hogy ez azt jelenti-e, ő ugye soha nem töltött le, főszálon viszont azt mondjuk, hogy a kenyér nem zene. Valami vagy az enyém, vagy másé. Ha nekem volt egy kenyerem, de valaki elvitte, akkor elvitték a tulajdonomat. Lopás történt. Éhezem. Ha viszont a kenyérből kettő lett, és egyik ott marad nekem, az más. A letöltés esetén természetesen lehetséges, hogy jogsértés történik - az úszómedencés házban lakó, sportkocsis pék mondta, hogy ne osszam meg a kenyeret -, de az emberek jogérzékére hivatkozni ez esetben módfelett hibavaló dolog.
És miközben a lemezipar továbbra is ijesztget - és persze a korábbi szinten tartja a lemezárakat -, mára a technológia odáig fejlődött, hogy egy lemezt néhány másodperc alatt le lehet tölteni, teljesen ingyen.
Ha ingyen adnák a lemezeket is, már az sem lenne versenyképes, hiszen macerával jár: el kell menni értük, buszjegyet kell venni, aztán a lemezt be kell rippelni és az mp3-lejátszóra vagy a merevlemezre másolni őket.
Ehhez képest még mindig 6100 forintért akarnak eladni egy Iron Maiden-lemezt, 5600-ért egy Lady Gagát és 4000-ért egy Kökény Attilát. És csodálkoznak, hogy a bányászkéka segge alatt vannak az eladások. Valami hihetetlen.
Halkan jegyezzük meg, hogy 1000-1500 forintot talán még elbírna a piac, ha a lemez nem egyszerűen egy másolható korongot jelentene, hanem valami mást is. Hogy mit, arra nem adunk tippeket, úgysem fogadnák meg a tanácsot.
A kiadók csak az utóbbi időben próbálkoznak azzal, hogy pénzért letölthetővé tgyék a számokat, lemezeket - ahogy erről az ominózus sajtóanyag is tájékoztat. Nagy illúzióink ez ügyben sincsenek, különösen a pénzbőségtől nem igazán szenvedő Kelet-Európában. (Egy dal 129 forint.)
Már jóval korábban – mondjuk 1999-ben - ki kellett volna találni valami tényleg eredetit, mert most az egész ahhoz hasonlatos, mint amikor a japán katonák évtizedekkel Hirosima után sem akarták elhinni, hogy elbukták a második világháborút.
A japán katonák mellett szól, hogy nem adtak ki olyan reklám sajtó-közleményt, amely bőszen fenyeget, csak éppen a reklámozni kívánt legális letöltés weboldal linkjét nem közli. Legyen ez a végszó.