Alig felvizezve: Magyar dal napja Szombathelyen (képsorozattal)

Már nagyon régen hoztam fel példának a Caesar nevű számítógépes városépítő játékot.

Ez a római birodalmat megidéző program egykor egész jól lekötött, és sok fortélyba bevezetett.

Például a város első emberének (a játékosnak, azaz nekem) nemcsak békét, magas szintű infrastruktúrát és virágzó gazdaságot kellett teremteni (ez sem volt könnyű), de a városlakók szeretetét is el kellett nyerni.

Ez utóbbi esetében az volt az egyik trükk, ha alkalmanként nagy fesztiválokat finanszíroztam az adóbevételekből, ahol a plebs nagyokat tudott enni, inni és mulatni.

Népszerűségem egy-egy ilyen rendezvény után mérhetően emelkedett.

Nem tudom, van-e összefüggés, mindenesetre az utóbbi időben a vidéki településeken érezhetően elment a kulturális események súlypontja a nagy tömegrendezvények (kocsonyafesztivál, falunap stb.) irányába, és szabad szemmel alig észrevehetővé zsugorodtak az intimebb (klubzenék, képzőművészet, irodalom), valódi értéket hordozó események.

Igaz, olyan magyarázatot is hallottam, hogy szimpla anyagi érdekek húzódnak a nagyprogramok között. A szervezőknek – több ok miatt is - egyszerűen jobban megéri tömegrendezvényben gondolkodni, mintsem valódi kortárs művészettel kísérletezgetni. Ez utóbbiakat sem a közönség, sem a fenntartó nem igazán igényli.

Itt van például a magyar dal napja, az utóbbi évek egyik tényleg kreatív országos kezdeményezése. Magyarországon számtalan jó zene volt és van, legyen egy évben egy olyan nap, ahol ezt – és nem a rétest, lecsót vagy az alkotmányt – ünnepeljük.

Ehhez képest, ha megnézzük az idei vidéki helyszíneket, azt kell megállapítanunk, hogy – fogalmazzunk így – az ötlet messze nem aknázza ki a lehetőségeket.

Például Hévíz, a magyar zene idei fővárosa tóöleléssel, Back II Blackkel, Nagy Feróval, egy Tóth Vera koncertes tehetségkutatóval és megannyi, a magyar dalhoz csak közvetve kapcsolódó programmal tudta le az egészet.

Más helyszínek is inkább a bevezetőben említett (lásd Caesar) könnyed népszórakoztatás, semmint a magyar zene valódi értékeinek kirakatba helyezése mellett tették le a voksot.

Ehhez képest Szombathely maga a zenei és szellemi izgalmak birodalma volt vasárnap.

A Fő tér két színpadára a rendezők olyan hazai és vendéglőadókat hívtak meg, akiknek a dalaik magabiztosan meghaladják a magyar zenei közízlés átlagát.

Ha úgy tetszik, a klasszikus értelemben vett népművelésről is volt szó, innen kezdve a közönségen múlt a dolog.

Ahhoz képest, hogy délután háromkor még szakadt az eső (Szatmári Juli koncertje el is maradt a kisszínpadon), ahhoz képest hogy este őszi hideg volt,  ráadásul a Joskar-Ola lakótelep is valamiért e hétvégére szervezte az idei búcsúját (ez elméletileg szintén a magyar dal napjához tartozott), végül is szép számmal összegyűltek az emberek a Fő téren, akik tudták értékelni a Soulution őszinteségét és a 30Y ihletettségét.

Annyian mindenképp, hogy azt mondhatjuk, vígan megérte túllépni a lecsófesztiválok  szintjét.

Hogy nekem mi tetszett legjobban az idei szombathelyi magyar dal napján:

• Amikor a Mokka Tribute zenekar délután háromkor a szakadó esőben belekezdett a P. Mobil zekekar „Rocktóber” című örökzöldjébe. Tudjátok: „Kövéren és kopaszon, a hangerőt már nem bírom, de ha már eljöttetek, egy kicsit még ilyen leszek.”
• Az Újvilág Utca feldolgozása, amelyben kreatív módon összeboronálták a Belga Magyar Nemzeti Hip-Hopját a Gorillaz Clint Eastwood slágerével.
• Ahogy a Soulution spontánul és manírmentesen Amerikába oltotta Szombathelyt, vagy éppen fordítva.
• Ahogy a 30Y folytatta a magyar dal legjobb hagyományait a kortárs magyar irodalom élővé tételével, ideértve Bereményi Gézát, Háy Jánost és Beck Zoltánt.
• Ahogy az Elefánt igyekezett felvilágosítani a lányokat a férfiromantika mibenlétéről.

Értékelés: 8/10

Fotóink a Mokka Tribute, az Újvilág Utca, a Karak, a Soulution, a 30Y, az Elefánt és a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO) koncertjén készültek.