A megbírságolt Vas megyei vállalkozó esete

2012.06.20. 08:58

Jogilag igaza lehet a hatóságnak, de a történet talán másról is szól.

Egy pályázaton nyertes vépi projektet több mint egymillióra büntettek, mert nem voltak rendben a papírok. A vállalkozó hivatali pénzbehajtást szimatol.

A történet előzménye, hogy Origo Extra Kfc. pályázat útján nyert pénzt vépi telephelyének építésére. Az alapozási- és a közmű munkák készültek eddig el.

„Most már nyilvánvaló, hogy hibázott a tervező, a kivitelező, és hibázott a felelős műszaki vezető is, mikor nem hívta fel a figyelmemet arra, hogy mivel ez egy 300 négyzetmétert meghaladó épület, az előírások szerint teljes kivitelezési tervdokumentációval kellene rendelkeznünk” – mondja az Soós Attila ügyvezető, majd hozzáteszi: „Én életemben először csinálok ilyent, így azt hittem, elég, ha arra megvannak teljes tervek, amit valóban építünk, a többi később is ráér. A történethez az is hozzátartozik, hogy az építkezés az ismert gazdasági körülmények miatt már háromnegyed éve áll.”

A telephelyet 'A' betű jelöli a térképen
A telephelyet 'A' betű jelöli a térképen

Az ügyvezető nem vitatja, hogy nem követte a szabályokat, csak egyrészt azt nem érti, hogy az összességében 1,2 milliós büntetés egyharmadát miért neki kell állnia, és attól is tart, hogy a kivitelező és a felelős műszaki vezető összegét is neki kell majd a végén lenyelni.

Az arányokat jól jellemzi, hogy az eddig 7,5 millióba kerülő építkezésre 1,2 millió büntetés jutott. Az utóbbi összeg a négyzetméterárból jött ki, az viszont úgy, hogy a hatóság 190 ezer forint per négyzetméteres műhelycsarnokkal kalkulál, ők viszont szerelő-javító műhelyt építenek, melynek négyzetméterára körülbelül a fele.

Talán még jobban bosszantja a hatóság hozzáállása az ügyhöz.

A cég a pünkösdi hosszú hétvége előtti pénteken kapta a hivatalos levelet, pontosabban a postai értesítőt a Vas megyei kormányhivataltól, hogy a következő szerdán ellenőrzést kap. A levelet kedden vette át a postán. Még aznap elektronikus levelet írt a hivatalnak, közölve, hogy a szerda nem jó időpont számára, kérte, hogy egy kicsit későbbi időpontba halasszák a vizsgálatot.

A válasz szerdán reggel érkezett e-mailben, melyben – kicsit rosszalló stílusban - közölték, hogy nem áll módjukban a halasztás.

Így aztán az ügyvezető elment az aznapi találkozóra, de nem tudott mindent vinni, mert a kért papírok egy része fizikálisan nem nála, hanem a kivitelezőknél volt. 24 órát kapott a pótlásra, ami alatt össze is szedett mindent, amit tudott. Másnap bemutatta a dokumentumokat, és akkor közölték, hogy baj van, mivel nincs készen a teljes épületre szóló kivitelezési tervdokumentáció.

„Érdekes, hogy ekkor mintha ekkor megnyugodtak volna a kedélyek, a hivatal mintha fellélegzett volna, hogy fogást talált rajtam” – mondja Soós.

„Úgy érzem, mintha pénzbüntetésről szólna mindez. Nem érzem reálisnak, hogy egy eddigi 7 milliós beruházás kapcsán 1,2 millióra büntessék a projektet, csak azért, mert információhiány miatt megszegtem a dokumentációkra szóló előírásokat. Azt építettem meg, amire tervem volt, a bűnöm az, hogy az alapozás során még nem volt meg a részletes kivitelezési terv mondjuk a villanyszerelésre, ami majd csak következő fázisban lesz aktuális.”

„Nem károsítottunk senkit, nem veszélyezettünk semmit. Szerintem elvárható lenne, hogy az ember egy figyelmeztetéssel megússzon egy ilyent, és ne mindjárt pénzbírsággal sújtsák. Igaz, a törvény lehetőséget ad a büntetésre, de talán arra is, hogy ezt méltányosabban rendezzék” – mondja Soós Attila végszóként, aki közölte: fellebbezz a bírság ellen.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a Vas megyei kormányhivatalalt, ahonnan eddig nem érkezett reagálás. Ha lesz ilyen, természetesen megosztjuk olvasóinkkal.

.