Megvált minden vagyonától egy osztrák milliomos: boldog akar lenni

2010.08.17. 18:43

Megvált mesés vagyonától egy osztrák milliomos, hogy újra boldognak érezze magát és hogy másokon segítsen.

A 49 éves Karl Rabeder utolsó nagy vagyontárgya, egy 1,5 millió eurót érő tiroli villa kedden sorsjegy útján cserélt gazdát. Az új tulajdonos egy bajorországi nő lett, egyike annak a 21 ezer 999 embernek, akik vásároltak a 99 eurós szelvényekből.
A több mint 300 négyzetméteres ház közel háromezer négyzetméteres telken fekszik, edzőterem, úszómedence és strandröplabdapálya is tartozik hozzá.

"A vagyon teher" - vallja Rabeder. Milliókat hozó cégétől, dél-franciaországi nyaralójától, számos kisrepülőgépétől és egy luxuslimuzinjától már korábban megvált. "Lassan kezdem magam jól és könnyűnek érezni" - mondta a keddi sorsolás után az APA osztrák hírügynökség jelentése szerint.

A bevételekből 2009-ben egy fejlődő térségekben mikrohiteleket nyújtó nonprofit szervezetet hozott létre a volt milliomos, MyMicroCredit néven. Az eddig rendelkezésre álló tőkét ki akarja egészíteni azzal, hogy vagyonos svájci, német és osztrák adományozókat is megnyer a célnak. A szervezet jelenleg Latin-Amerikában tevékenykedik, de Rabeder elképzelései között szerepel Dél-Afrika is.

Mint elmondta, a meghatározó élmény Latin-Amerikában érte, amikor látta, "hogy az ott élő legtöbb szegény ember boldogabb, mint Európában a gazdagok". "Ezzel valami nincs rendjén. A reklámok bebeszélik nekünk, hogy csak akkor vagyunk gazdagok, ha márkás farmert hordunk és házunk van" - nyilatkozta a Focus című német magazinnak. "Feltettem magamnak a kérdést, hogy mi tesz igazán boldoggá. A gazdagságra törekvés és a fogyasztás nyilvánvalóan nem. Engem az olyan dolgok tesznek boldoggá, amik nem kerülnek semmibe" - tette hozzá.

Karl Rabeder a maga erejéből, kertészeti és dísztárgyvállalkozásából gazdagodott meg, s csaknem egymilliárd forintnyi vagyon felett rendelkezett, mielőtt úgy döntött, hogy hátat fordít a luxusnak, és segít a szegénységben élőkön. Jelenleg havi ezer euróból él. A jövőben sem szándékozik ennél többet költeni, s egy kétszobás lakásba vagy egy hegyi kunyhóba akar visszavonulni.

.