Mélyrepülésben a szakiskolák: kárpitosnak egyetlen nyolcadikos készül a megyéből

2011.04.15. 07:59

Változatlanul alacsony az érdeklődés Vas megyében a szakmunkásképzők iránt, a toplistát a gimnáziumok vezetik a nyolcadikosok között végzett, továbbtanulási szándékot vizsgáló felmérés szerint. Tavaly óta egy iskolányi létszámmal csökkent az általános iskolát befejezők száma a megyében.

Az idén is felmérte a Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ a megye nyolcadikosainak továbbtanulási szándékát. A tanulmányból két fontos megállapítás vonható le: az egyik, hogy változatlanul alacsony az érdeklődés a szakiskolák és a szakközépiskolák egyes képzései iránt, a másik viszont az, hogy 1344 továbbtanulóval van kevesebb, mint ahány helyre jelentkezhetnek a továbbtanulók.

Gimnáziumok

A szombathelyi gimnáziumokban összesen 534 férőhely van a 9. évfolyamon. Ez csak 13 hellyel kevesebb, mint ahányan első helyre tették valamelyik gimnáziumi osztályt. A szombathelyi gimnáziumok közül a felmérés alapján a Bolyait, és a Nagy Lajost jelölték meg többen az első helyen. A legnagyobb az érdeklődés az angol szakok iránt. A Szent-Györgyi egészségügyi ismeretek szakirányára is bőven akad érdeklő, a 35 helyre 51 tanuló jelezte első helyen megjelölve továbbtanulási szándékát. (Talán hiba volt, a szakképzésből kivenni az egészségügyi képzést, szakmai végezettséget – ápoló, mentőtiszt – nem lehet iskolarendszerű képzésben szerezni, csak OKJ-s tanfolyamon.)

A megyei városaiban lévő gimnáziumok közül egyben sem érte el az első helyen jelentkezők létszáma a felvehető létszámot. Ezekben az iskolákba viszont a német nyelvi képzés a népszerűbb.

A megyében az összes gimnáziumi férőhely a 9. évfolyamon 890, erre összesen 776 fiatal jelentkezett.

Szakközépiskolák

A szakközépiskolák nem tartoznak a fiatalok által igazán preferált továbbtanulási lehetőségek közé. A szakközépiskolákba jelentkezők száma 206 fővel csökkent a tavalyi évhez képest, a vendéglátás- idegenforgalom szakterület viszont továbbra is nagyon kedvelt.

Egyes képző intézményekben növekedett az érdeklődés a gépészet szakmacsoport iránt, de így is messze elmarad a kívánt szakemberigénytől. Az élelmiszeripari szakmák közül a sütő, cukrász és pék szakmák iránti mutatkozik a felvehetők számához közeli érdeklődés. Továbbra is népszerűek a közgazdasági, kereskedelmi – marketing, üzleti adminisztrációhoz, belügyi rendészeti, ill. humán – egyéb szolgáltatásokhoz (fodrász, kozmetikus, fogtechnikus) kapcsolódó szakmák.

Összességében a szakközépiskolai képzési lehetőségek száma jelentősen meghaladja a jelentkezni szándékozók számát: 1564 helyre mindössze 932 fő jelentkezett első helyen.

Vidéken még alacsonyabb az érdeklődés

A megyeszékhelyen kívüli szakközépiskolák különösen nehéz helyzetben vannak, jellemzően a felvehető létszám magasabb annál, mint ahányan az első, második, harmadik helyen összesen megjelölték meg az iskolát, lehetséges továbbtanulási helyszínként. Szombathelyen árnyalatnyival jobb a helyzet

Szombathelyen az Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Iskola élelmiszeripar szakára csaknem kétszeres túljelentkezés. Ugyancsak jóval többen jelölték meg első helyen a Vendéglátóipari Szakközép vendéglátóipari szakát, mint ahányan felvehetők. (A megye más ilyen képzést nyújtó intézményei iránt is nagy az érdeklődés.) A Gépipari, Informatikai Műszaki Szakközépiskola gépész szakán hasonló a helyzet, ugyanakkor a Puskás Tivadar Fém- és Villamosipari Szakképző Iskola és a Savaria Közlekedési Szakképző Iskola gépész szakára kevesebben jelentkeztek első helyen a felvehetőnél, ennél is kisebb az érdeklődés az utóbbi két iskolában az elektrotechnika-elektronika képzés iránt a januári felmérés szerint. A Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolában túljelentkezés mutatkozik a közgazdaság, kereskedelem, marketing, üzleti adminisztráció szakokon, viszont az informatika iránt kevesebben érdeklődnek a felvehetőnél, ahogy más iskolákban is kevéssé keresett ez a szakirány.

A megyében összesen 1564 fiatal beiskolázására van lehetőség a szakközépiskolai osztályokba, ezzel szemben az itt továbbtanulni szándékozók létszáma csak 932 fő.

Szakiskolák

A szakiskolák nem nagyon válogathatnak a jelentkezőkben. Túljelentkezés csak az élelmiszeripar-vendéglátás szakmákban van. Még azok a szakok sincsenek könnyű helyzetben – például gépész - ahol az érettségit is nyújtó szakképzésben némi túljelentkezés van. Az építészeti szakmák kullognak a továbbtanulási preferencia-sor végén, de asztalosnak se nagyon jelentkeznek a fiatalok, kárpitosnak pedig egyetlenegy diák készült.

A megyében összesen 1202 hely áll rendelkezésre a szakiskolákban, de csak 508 fiatal jelentkezett ilyen képzésre.

Kevés a gyerek

A januárban megjelent tanulmányban közölt adatok a megye általános iskolái végzőseinek körében végzett továbbtanulási szándékra vonatkozó felmérés eredményét tükrözik. Arra a tanulmány nem tér ki, hogy hány nem megyei diák szeretne Vas megye oktatási intézményeiben tanulni. (A vasiak közül 103 diák jelölt meg első helyen nem vasi intézményt.) Ugyanakkor több olyan iskola is van a megyében, amely regionális igényeket szolgál ki. Abszolút tiszta képet akkor kaphatunk, ha ismerjük a jelentkezők, és a beiskolázottak számát. Erre egy néhány hetet még várni kell.

De a trendre, a fiatalok továbbtanulási preferenciáira jól rámutat a tanulmány. És arra is, hogy a megyei középfokú képzés kapacitása 1344 fővel haladja meg a megyében végzett diákok létszámát, illetve hogy tavaly óta, egy iskolányival, 335 fővel csökkent a 9. évfolyamba lépők száma.

Érdekes lenne egy olyan felmérés is, ami azt kutatná, mi áll a fiatalok és szüleik döntésének hátterében. Talán arra is választ kapnánk, hogy hogyan kellene átalakítani a középiskolai, szakiskolai képzést úgy, hogy az a diákok és a munkaerőpiac elvárásainak egyaránt megfeleljen.

(A tanulmány a nyugatrmk.hu-n a Speciális kiadványok címszó alatt található meg.)
 

.