A mértékletesen ivók egészségesebbek, mint az antialkoholisták

2010.05.19. 17:03

Jobb az egészsége azoknak az embereknek, akik mértéktartóan, de isznak alkoholt, mint az antialkoholistáknak - állapították meg szerdán közzétett tanulmányukban francia kutatók.

A szakemberek úgy vélik, nem az alkohol közvetlen hatása okozza az egészségügyi előnyök többségét, hanem olyan közvetett hatások, mint a stressz csökkenése, a több mozgás és a jobb társadalmi helyzet. Mint Boris Hansel kutatásvezető elmondta, a mértékletes alkoholfogyasztás jellemzően a magasabb társadalmi státusz sajátja, amelyben jobb az emberek általános egészségi állapota és alacsonyabb a kardiovaszkuláris kockázat.

A túlzott alkoholfogyasztás összefüggésben van a krónikus májbetegségekkel, több ráktípussal és a szívproblémákkal; az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint évente világszerte 2,3 millió halálesetért felelős.

Hansel és kutatócsoportja csaknem 150 ezer francia embert tanulmányozott. A vizsgálatba bevontakat négy csoportba osztották: soha nem ivók, napi 10 gramm alkoholnál kevesebbet fogyasztók, mértékletesen ivók (10-30 gramm alkohol naponta), illetve nagyivók (napi 30 grammnál több alkohol) csoportjaiba. Egy adagnak 10 gramm alkohol számít, ez például 1,2 deciliter 12 százalékos alkoholtartalmú bornak felel meg.

Megállapították, hogy a nők és a férfiak körében is a mértékletesen ivók általános egészségi állapota volt a legjobb. Az ebbe a körbe tartozó férfiaknál alacsonyabb volt a kardiovaszkuláris betegségek kockázata, lassabb volt a szívritmusuk, kisebb volt náluk a stressz, kevesebb a depresszió és alacsonyabb a testtömegindexük. A mértékletesen ivó nők vérnyomása is alacsonyabbnak bizonyult, ráadásul karcsúbbak is voltak.

A tanulmány a Nature csoporthoz tartozó European Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóiratban jelent meg.
 

.