Az európai bűnözők nagyon jól élnek az embercsempészetből

2015.09.20. 14:09

Az újonc britek csak "pitiáner szerencselovagok".

Az Europol vezetője szerint "példátlan számban" telepedtek rá a szervezett embercsempész bandák az európai migrációs hullámra.

Rob Wainwright, az EU-országok hágai székhelyű rendőri együttműködési szervezetének igazgatója - aki korábban a brit elhárításnál (MI5) a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni ügyosztályt vezette - a The Sunday Telegraph című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lapnak elmondta: olyan bűnözői csoportok is áttértek az embercsempészetre, amelyek korábban például kábítószer-kereskedelemmel foglalkoztak.

Wainwright hozzátette: 30 fős külön ügyosztályt hozott létre az Europolon belül a migránsválság mögött meghúzódó szervezett bűnözői csoportok felderítésére, de az embercsempész tevékenység olyan méreteket öltött, hogy az új csoportot "elöntötte" a rázúduló ügyek puszta tömege.

Az Europol becslése szerint az Európába irányuló embercsempészetben most már legalább 30 ezren vesznek részt, és egy-egy embercsempész banda hetente több százezer dollárt keres.

A szervezők között vannak "viszonylagos újoncok", például britek, akik egyedül, saját kocsijukkal szedik össze a francia parton átkelésre váró migránsokat.

"Ők a pitiáner szerencselovagok, de ugyanitt dolgoznak jól megszervezett brit és francia bűnözői szindikátusok is" - mondta a brit lapnak az Europol vezetője.

Rob Wainwright szerint ugyanakkor eltúlzottak azok a félelmek, hogy a migránsok tömegében az Iszlám Állam nevű dzsihadista fegyveres szervezet terroristái is elvegyülhettek. Wainwright kijelentette: az elsődleges terrorveszélyt olyan európai állampolgárságú terroristák jelentik, akik Irakban vagy Szíriában csatlakoztak az Iszlám Államhoz, és onnan esetleg hazatérnek. Ők útlevéllel utaznak, és nincs szükségük arra, hogy az Európába tartó migránsokhoz csatlakozzanak, sőt így le is bukhatnak például egy ujjlenyomat-ellenőrzés során - mondta az Europol igazgatója.

migránsokbevándorlókembercsempészek
.